Az adásról
A Parti-Arcok vendége a magyar horgászsport állócsillaga, jöhettek korszakok, Erdei Attila az elmúlt 40 évben mindig ott volt az élmezőnyben. A horgászat minden ágát űzi, a háta mögött úgy emlegetik, hogy a halakkal suttogó. A felvétel előtt ért haza Spanyolországból, ahol egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett, mi pedig megkérdeztünk tőle mindent, amit mások nem mertek.Adásunk tartalmából:00:00 - Megszámoljuk a mester érmeit.05:00 - Műhelytitkok: ez hozta meg az aranyat feederben a masters vb-n.13:39 - Attila horgos dobozának legendája.17:48 - A vb első napja és a problémák.24:57 - A második nap problémái a keserű első nap után.30:32 - Különbség az egyéni és a csapat vb-cím között.34:40 - Amikor Maty-éren elment az egyéni világbajnoki cím.36:27 - Elmebajok a felkészülésben: hogyan készül versenyre a mester.45:05 - Milyen bottal utazott a világbajnokságra Erdei Attila?50:20 - Mit csinál Attila, amikor nem horgászik. A megfejtés: pecázik.59:50 - Kalandok Dél-Afrikában.1:03:00 - Nemzetközi versenyzés a rendszerváltás előtt.1:08:30 - Miért hagyta ki Attila azt a válogatót, ami után a csapat világbajnoki aranyat nyert?1:09:30- A mai fiatalok!1:11:00 - Váltás úszóról feederre.1:14:55 - A 24 órás verseny.1:18:10 - A method feeder és Erdei Attila viszonya.1:22:40 - A rovaros etetőanyag titka.1:32:05 - Az iskolázott horgász: a biológia szak haszna a vízparton.1:34:30 - Legendás integetés Dél-Afrikában és a fluoro cuccok veszélye.1:37:20 - Versenyprobléma: a harcsa nem hülye.1:43:25 - Termékfejlesztés, bottól a ládáig.1:55:25 - VégszóDeeper szolárok: https://dpsonar.com/partiarcok#deepersonar#deeperquestHa csatlakozol ehhez a csatornához, jutalmakban részesülhetsz:https://www.youtube.com/channel/UCff7N7CrYbMkZqtc_Rndb4w/join
Nézd meg videón
Az adás leirata Gépi leirat a YouTube automatikus feliratából, hibákat tartalmazhat.
Parti arcok podcast. Sziasztok! Ez a Parti Arcok Horgász podcast 104. adás. És mielőtt belevágunk a mai témába, szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogat minket csatornatagsággal, és arra buzdítani a többieket, hogyha tetszik, amit csinálunk, akkor nyugodtan támogassatok minket ilyen formában is, de egyébként tudjátok használni a szuper köszönetet is a YouTube-on, illetve hát kövessetek minket mindenhol, ahol tudtok. És akkor a mai témánk az nem más, mint egy nagyon aktuális
Téma lesz. A gyakorlatilag a finom, szerelékes világ legjobb horgásza van itt most nálunk. Mondhatjuk így. Nem más, mint Erdei Attila. Köszönjük szépen, hogy eljöttél hozzá. Rettel köszöntök én is mindenkit. Örülök, hogy el meghívtatok és itt lehetek ebbe a kis beszélgetésbe. Remélem egy pár érdekes dolgot majd tudunk mondani. Hát részünkről a megtiszteltetés. És azt írtam fel magamnak, hogy Magyarországon valószínűleg az egy főre jutó horgászlegendák száma legmagasabb a
Világon, de azok közül is kiemelkedsz, hiszen olyan mennyiségű, világbajnoki és hát igen, világbajnoki ér éremmel rendelkezel, mint senki más szinte Magyarországon. Hát szerintem még egy-két ember van, aki hasonló mennyiséggel rendelkezik. Van azért nekünk egy Walter Tamásunk is, meg Bakó Péterünk és 36 darabot számoltál össze itt az adás elő. Hogyha ha nem csal az emlékezetem, akkor és jól számoltam össze, akkor 36 darab világbajnokságon szerzett csapat, illetve egyéni
Érmemben. Érem. Ebből elhoztál most nekünk kettőt, ami a két legfrissebb. Így van. Még meleg. Még meleg gyakorlatilag így van. friss és rapogós. Ugyanis ezt azt a műsort direkt hát direkt úgy szerveztük, hogy ha lehet, akkor várjuk meg az idei Masters Fader VB-t, és lássuk meg, hogy hogyan szerepelsz, és hát hogy szerepeltél volna, mintogy megnyerted. Ti egy korábbi időpontot javasoltatok és akkor jött ez, hogy az nekem nem
Igazán volt ideális. És akkor mondtam, hogy hát ráadásul ezután jön még az év első világbajnoksága a Masters VB, Spanyolországban. Azt várjuk meg, és akkor az utána következő hetekben keressünk egy időpontot. Jól tettük. Én is úgy gondolom. Úgyhogy ezúton is gratulálunk az összes nézőnk nevében is természetesen. Nagyon szépen köszönöm. Szerintem kezdjünk ezzel a témával gyorsan gyorsan forduljunk rá a friss érmeknek a haza hazatalára. Ugye ez egy Masters
VB volt Spanyolországban. Ilyenkor ugye ez úgy zajlik, hogy együtt van az U25, a Masters, a mozgássérült talán. Én úgy tudom, hogy most csak az U25, illetve a Masters volt a mozgáskorlátozó mozgássérültek külön őketék, de volt olyan év, amikor assassiszem még a veterán is együtt volt, ugye Franciaországban, jól emlékszem. Ezt ilyenkor lehet tudni, hogy mi múlik, hogy hány kategóriát csődítenek oda össze. Ez a szervezők dolga, mer helyszíntől
Is függ nyilván, hogy hány csapatot hogyan tudnak leültetni, milyen minőségű, milyen hosszú pályákat találnak. Ez ez jó részt ezen múlik. Ez ott Valencia környékén volt most ugye Valenciától egy picit délebbre fortalen, illetve Riola települések alatti folyószakasza ez a lyukár folyónak. Ez intenzíven folyik, vagy ez egy ilyen leszakaszolt, lehatározották in erről beszélnénk, akkor azt mondanám, hogy ez inkább egy ilyen csatorna jellegű folyó. Bizonyos szakaszonként fel van gátalva,
Meg van tartva a víz, öntöznek azon a területen körbe mindenfelé, amerre még mandarin, narancs ligetek vannak körbe-körbe. Illetve ott mondták a helybéek, hogyha megéhezünk rá, akkor nyugodtan együnk belőle, mert ők már szüreteltek, ami a fám van, az ilyen maradék, az vihető. Vowó. ilyenkor áprilisban már nyugodtan lehet vinni belőle. De jól hangzik. Mi itt a célhal? Érdekes víz. Ezen aukár folyón szokták megrendezni a hirtelen akartam mondani nevét.
Milyen masters versenyt? Ibérien masters. Aha. Éveken, nagyon hosszú évekre visszamenőleg itt rendezik ezt a versenyt. Alapvetően a legfőbb halfaja ennek a víznek a pongy. Emellett van még kárász. Nagyon szép méretűek, ilyen 30-40 dkátoron akár kilós vagy kiló fölötti méretűek is előfordulnak. Van sneci a vízbe. Ez majd érdekes lesz későbbiekben, hogyha rátérünk, akkor majd erről is mondanék egy pár szót. Illetve sikerült fognom az egy hét alatt egy
Darab ilyen 40 d körüli márnát, de mondják, hogy ebből azért vannak olyan időszakok, amikor többet is lehet fogni. illetve az osztrák barátom mellettem lévő helyen az egy a második fordulóba ő zsákmányolt egy ilyen 40 d körüli harcsát, szürke harcsát. Aha. Én úgy tudom, hogy nagyjából ennyi halffaj található a vízbe. Jó, most hogyha a koit külön vesszük, akkor az az egy külön, de hát én pontyok közé sorolnám
Inkább. Igen, de akkor itt keszeggel nem nagyon kell azért számolni. Nincs, nem jellemző. Nincs egyáltalán nincs. Mi volt a az, amire ti rájöttetek? És más nem. Hát ez egy érdekes kérdés. Ugyanis négy fős a Masters csapat, négy szektorra van ilyenkor osztva a pálya, és négy edzésnapunk van, hogy mindegyik csapat, mindegyik szektort ki tudja próbálni, és így fölmérve a halállományt, etetőanyagot, távolságokat, szereléknek az erősségét, ahogy mekkora előkét,
Mekkora horgot használj. Így végighorgásztuk négy nap alatt ezt a pályát. magam részéről az első napon akkor zsákmálnyoltam egy darab kárzt. Ennyi volt összesen? Üm ennyi kapás volt az ígéretes. Mondjuk az 100% akkor 100%-os volt, ha így vesszük. Második napsákmányoltam egy darab pontyot. Azt ez óra vagy négy óra óra öt óra hossza van. Harmadik nap a még nekünk is rossz. Igen, az még nálunk is rosszik. Harmadik nap
A komplett csapatunk sneccin kívül nem zsákmányolt semmi mást. Aneci itt jön be, amit említettem, hogy ez sajnos ezen a pályán előfordulhat, hogy borzasztó kevés halat lehet fogni és annak elkerülése érdekében, hogy ne nullázzál a sneci is jó lehet, mert a többi nullázót ezzel az egy dásfél dka hallal megelőzöd. És hát mondom a harmadik napon szaladtunk bele egy ilyenbe. Én kettő darab snecit tudtam fogni az nap. Nyilván
Nemcizéssel töltöttem az egész napot, hanem próbáltam valami mérhetős újú halat fogni, csak nem sikerült. A legtöbb Snecit talán az Ambrus Tibi fogtó, ő eljutott hat darabig, és közben természetesen próbáltuk a keszege, próbáltuk a pontyot, a kárászt, hogy valami mérhető halat is tudjunk fogni. Na, ezen a napon nem sikerült, nem volt semmi. És akkor jött az úgynevezett kötelező edzés, az utolsó napi tréning. Ott fogtam 10, fél kiló
Halat. De ez három darab volt. Volt egy 4 kgós pont, volt egy 6 kgs pont, meg volt egy fél kgós kárász. És ennyi tapasztalattal indultunk neki az edzés napok után a VB két értékelt fordulójának. És akkor itt mi a tapasztalat? Mert hogy azt gondolná a laikus szemlélő, hogy hát akkor nem is volt tapasztalatotok, de gondolom ez nagyon nem így van. Természetesen minden versenyzőnek vannak, minden versenyzőnek van
Segítője, aki nem ott ül folyamatosan a hátunk mögött, hanem mikor már lepakoltunk, elkezdődött a horgászat, akkor ők elkezdik járni a pályát, és más csapatokat is megfigyelnek. Itt az volt az érdekes, hogy milyen távról lehet halat fogni, hol lehet látni, hogy melyik távról a láb alatti, a közép, a 3yed, vagy a túloldal parttöve, az volt a nyerő. ö ezeket figyelték meg, és mi is ezeket a távakat próbálgattuk,
Csak borzasztó kevés volt a visszajelzés, de a korábbi évek tapasztalatai, akik már jártak erre ezekre a versenyekre, ott is ők is ezt mondták, hogy meg kell találni, hogy az előtted lévő területen milyen távon van hal. Itt az volt a kulcs, a távolság inkább. Igen, így van. Akkor azt csináltátok, hogy voltatok négyen ott a parton egymás mellett, és akkor be volt az, hogy akkor te 40-re, te 35-re,
30-ra, 25-re, vagy hogyan kerestétek a távot? Így így van. Tehát ezt így próbáltuk beosztani is, illetve mindenki etette mind a ühüm három távot, ami amiről reméltünk haladt. És akkor mentünk szépen körbe, rövid, közép, túlóoldal, ta oda-vissza játszottunk ezzel, és azon a távon próbáltál meg többet horgászni, ahol valamiféle visszajelzést tapasztaltál, ha nem is fogtál konkrétan halat arról a távról, de legalább volt egy belehúszás, vagy valami jele annak,
Hogy ott esetleg remélhet az ember halat. Ilyenkor még il elkezdetek már játszani az etetőanyaggal is, vagy itt még csak a próbáljátok a az ilyen beleúszásokat, hogy legalább halat lássunk? A korábbi tapasztalatok alapján ami információkat kaptunk, az az arra utalt, hogy az alapvető csalogatóanag, amit a kosárba teszünk, az a ragasztott csanti. Semmi más. Hát igazán nagyon más nem. Emellé természetesen kevert ö etetőanyagot, amivel tudtunk reménykedni abba, hogy
Oda tudunk csalogatni a helyre valamilyen halat. És ez nekünk különösen nagy ön volt, hiszen a Maros Mixnek az XXL pont kárászát használtuk erre a célra. volt, hogy a ragasztott csontit lezártuk, volt, hogy tettünk egy kis etetőanyagot, pici csonti gombócot, aztán megint lezártuk, illetve használtunk ilyen fluó folyadékot, ami ilyen gusztustalan zöld felhőt kép ez a vízbe. ugyanis mondták többen, hogy ez lehet jó, hogyha nem túl nagy az
Áramlás, nem viszi el azonnal a víz, akkor felhívhatja a halaknak a figyelmét arra, hogy ott érdemes keresgélni, mert fognak valamit találni. A többiek is az edzésen ugyanilyen visszafogott mennyiségű hallal találkoztak. Hát mondom, itt a a nullától a néhány kilón keresztül a a az én elsőnpi versynapi fogásom az az már valami fantasztikum volt, hogy 23 kg halatt meg tudtam fogni. Hozzá kell tenni, hogy ehhez nem csak az
Én ügyességem kellett, hanem kellett egy A2-es rajthely, ami a pálya, azt mondom, egyik legjobb helye. Ühüm. Na és hogyan horgászik ilyenkor Erdélyi Attila, akiről azt hallottam, hogy a a lehető legfinomabb kezű féderhorgász a világon, és mindig lemész a sőt lentről kezdesz, azt csicseregték a madarak, hogy te a 20-as horoktól és a nyolcas előkétől indulsz max fölfelé. Ezeket t megkötöm, hogy ott legyen a az előketartóban. Érdemes a
Puskaport szárazon tartani, visszautalva egy régi hadvezérhez. De ez a pálya, ez nem ezekről a finom előkékről szólt. Tudtuk nagyon jól, hogy itt pontyokat kell fogni, akár mint mondtam, az egyik tréningnapon fogtam 6 kgsat is, de még akár nagyobb is kerülhet horogra, tehát azért túlfinomkodni ezt nem lehetett. Konkrétan én 14-es, 16-os meg 18-as előkezsinórokra kötöttem horgakat. A méretét tekintve pedig 12-es, 14-es és 16-os horgok voltak az előketartómban.
És hát ezek közül, hogyha finomkodásról van szó, azért a 16-os előkére kötött 16-os sorogj, és a legtöbbet ezzel is horgásztam a versenyen. Ettől lejjebb menni egyetlen egy alkalommal a második forduló, amikor már jó fél órája semmi kapásom nem volt, de láttam, tehát lehetett látni a spiccnek a mozdulásán, hogy ott van a hal. csak egyszerűen nem veszi fel a felkínált csalit. Egy alkalommal az előke tartóból elővettem egy
11-es 0,11-es előkét, amin egy 18-as horog volt fölkötve. Tettem rá két szemcsontit, és azt elhúzta, eltekerte és ez a kis váltás, ez egy plusz pontyot jelentett. végeredményben sokat nem jelentett volna, de de mégis bebizonyosodott az, hogy amikor már a verseny utolsó időszakában már tele van az összes hal, már elegük van mindenből, akkor azért ebbe a finomításba még érdemes belepróbálni annak érdekébe, hogy egy-egy halat meg tudj csípni.
Hogyha már így szóba került a szerelékes dobozod, az igaz, hogy te azt nem nagyon mutatod meg másnak? Nem igaz. Hozzán bárki bármikor odajöhet, megnéz beledúrhat, megkóstolhatja az etetőanyagomat, hogyha van gusztusa hozzá szerelékemet tövéről hegyére, horogtól, előkétől végig minden, bármit nyugodtan megnézhet. Hát a n 85%-a az embereknek van, akinek nem lehet, hogy te valaki olyannal beszéltát. Nekem az tetszett, azt hallottam az egyik csapattársadtól, hogy a mivel te
Mindig sokkal finomabban horgászol, mint az átlag versenyzők, ezért hogyha senki nem fog semmit, derj Attila fog, akkor tudják, hogy le finomítani kell a cucon. Hát igen, ezzel sajnos elárulom magam, előfordul. Van ilyen. Meg abból lehet következtetni arra, hogy valami nem kerek nálam, amikor csattog a műanyag, előke tartom. Ezt szedem elő sorba az edőkéket és próbálom, hogy melyik fog működni. Még az előketartó doboz kapcsán, hogyha megkérdezik tőled,
Hogy milyen horgot használsz, arra a régi válaszodat veszed elő, hogy ezt 1968-ban vetted egy Nottingham piacon, és már mi volt és és már nem fog tudni venni ilyet? Nekem az a szerencsém, hogy nagyon sokféle cégnek a csapatában horgásztam. Ugye annak idején volt a Kalocsabraning, utána volt a DPS Máver, DPS Szensas és akkor most utoljára amikor vissza költöztem úgymond a az eredeti helyemre, Makóra a régi csapathoz, ők
Pedig a tubertini szerelékek forgalmazásával foglalkoznak. Most a Tubertininek megfelelő palettája, kínálata van horgokból. 99%-ba a tubertini horgokat használom most. Persze természetesen ezek közül is ki kell tudni választani, hogy az adott körülményekhez, az adott helyzethez melyik passzol és milyen méretben. De ugye azt mondod, hogy minél kisebb, annál jobb. Nem föltétlenül, nem minél kisebb, annál jobb, nem minél nagyobb, annál jobb, hanem el kell találni azt az ideális méretet,
Ami az adott helyzethez a leginkább megfelel. Ez a nehéz. Hát igen, illetve ugye lehet, hogy te a kisebbet gondolsz megfelelőnek, és általában bebizonyosodik, hogy így van, hiszen a 30 érem az ezt tanúsítja, mint a mint más. Azt Tamás mesélte, Walter Tamás, hogy volt olyan versenyetek, ahol edzésnapon azt mondta a Bakó, hogy 10-12-es horog működik. Ő azt mondta, hogy szerintem a 14-es 16-os, te azt mondtad, hogy 18-asnál
Nagyobbat nem eszik meg. Úgyhogy három versenyző teljesen mást tapasztalt ugyanazon a pályán. más megközelítés van, más az etetési stílusunk, ők igyekeznek minél nagyobb mennyiségű halat összeterelni egyetetésre. Én is persze törekszem erre, de nem ijedek meg attól, hogyha nincs annyira sok hal az etetésen, akkor jönnek ezek a kis finomkodások. Hogy hogy te meg tudd fogni az összeset, ami ott van jó eséllyel. Nyilván nem az összeset, de hogy
Azért a Igen. Nagyobb százalékban meg tudom fogni a halat. Ez nagyon sok esetben van így, hogy érzed, látod, akár egy úszószerelékről van szó. Látod, hogy mozog az antenna, de ez nem kapás. Ráúszik az előkédre a hal. Pláne, hogyha kívülről akasztas, akasztassz is egy párat, akkor tudod, hogy ott van a hal. Ugyanez a féderhorgászatnál a rezgőspicnek ezek a finom jelzései. Mutatják, hogy ott van a hal. Addig kell
Menni lefelé horogméretbe, előkeméretbe, csaliméretbe, amíg el nem tudod érni azt, hogy ezt a csalit felszívja, felvegye a hal. Hiszen a hal nem úgy eszik, mint mi, hogy van kés villa a kezébe és tömi a szájába a falatot, hanem egyértelműen ő úgy táplálkozik, hogy ott van a fenéken a csalid, és ezt neki föl kell szippantani a fenékről egy erősebb mozdulattal, egy kopoltyúnyítással, hogyha túl nehéz a horgod, túl
Nagy a csalid, túl merev az előkéd, akkor ez nem jön össze. Addig kell menni lefelé, amíg természetes módon föl tudja szírni a fenékről a csalit. Szerinted amúgy gyanút is fog a hal, vagy egyszerűen csak van olyan, hogy kisebb erővel szívogat, mert nem annyira éhes, vagy nem tudom? Hát én inkább az utóbbit gondolnám. Nem, nem gondolkodnék bele túlzottan a halaknak az észjárásába. Ezek szerintem ilyen természetes dolgok. Nyilván
Egy hidegebb vízhőmérsékletnél az összes életfunkciójuk, így a táplálkozásuk, a csali felszívása is lassabban, kisebb erővel történik. Ezért van az, hogy különösen fontos a szerelék lefinomítása a téli időszakban, az alacsony vízhőfoknál. Ugyanakkor pedig volt olyan, hogy ilyen tenyeres dévérek borzasztó nagy, úgy szoktuk hívni, hogy ácskapoccsal horgászunk akkora horgokkal, mert nyáron egy intenzív időszakban, amikor ráadásul éhes és a hal, eszik rendesen, akkor meg szétszed mindent, fölszív mindent, ami
Elé kerül a fenékről. Ez nálad amúgy mekkora méretet jelent az ácskap? Hm. előfordul nálam is ilyen 12-es, sőt időnként 10-es méretű horog is. Ah. És akkor így szépen lapján ugyan ki a Igen, igen, igen. Haladjunk. Igen. Amikor mondtad, hogy a sneci az még fontos lesz a VB szempontjából, akkor ugorjunk oda vissza, hogy nagyjából megtaláltátok a távot az edzésnapok alapján, és akkor úgy ült távokat úgy ülthetek le
Az első nap, hogy már így tudtátok, hogy mi az, ami jól fog működni? Nem tudtuk. Sőt, sajnos az volt a nagy baj, kis pánik, hogy visszajelzésünk sem volt, mert hiszen nem csak én fogtam ilyen egy-két darab halakat, hanem szinte mindenki. A legelső nap, aki akkor a legszélsőbb boxba voltunk, ahová utána a versenyen is kerültem, ott a szélen, illetve széle mellett a azt hiszem a Pap Józsi meg
A Frankó Zoli talán ők ilyen öt-h darab pontyig eljutottak, tehát az tényleg egy jó szakasz volt, de utána a többi nap bent a mezőnyben tényleg ilyen egy-egy darab halakért küzdöttünk, aki már fogott esetleg kettőt, akkor már mentünk csodálni, hogy hogy csináltad. Nehéz volt ilyen szempontból. Mondom, ez volt egy fontos visszajelzés, hogy csak példát mondok. A versenynapokon ugye az van ilyen, hogy az etetés jelzésre, az első jelzésre
Mindenképp bedob egy alapot. Ühüm. Most nekem volt három távom mind a két versenynap, és mind a három távra egy ilyen 3-4 köbcentis űrtartalmú kosárral kettőt, kettőt és kettőt etett a 12 mre, a 3yed távra, meg a túlpart tövére. És ez volt az alapetetés, ami más esetekben egy halasabb vízen, egy hazai versenyen lehet akár 4-5-6 liternyi etetés. Akkor alap is van. Akkora alap is van. És utána ezen
A nagyon pici alapon, főleg a verseny kezdetén, az elején dobtál a rövidre, nem történt semmi, kivártad, esetleg dobtál még egyet, megint nem történt semmi. Jó, azt a botot letetted, vetted a másik távra állított botot, dobtál a 3:4re. Ma itt valami belehúzott, akkor visszadobtál még egyszer meg még egyszer, de semmi. Jó, akkor mentél a túloldalra, a túlpart tövére, amire majd még visszakanyarodok, ott sem történt semmi, akkor kezdted
Előlről, és akkor megint a rövid távon eltöltöttél egy pici időt. Ott már azért általában nekem mind a két nap volt valami kis, hogy h itt már van valami a hárjed távon egyik nap se történt semmi sem. És a túloldalt partve az abból a szempontból volt érdekes, hogy folyamatosan végig az egész versenyidő alatt, az 5 óra alatt, ilyen negyed óránként, 20 percenként azért oda is kellett mindig dobni
Egy-egy kosárnyi ragasztott csontit, hogy majd jó lehet ez még valamire. És ez be is jött mind a két nap. Ugyanis az utolsó fél órába, amikor már szinte sehol senki semmit nem fogott, akkor ezen a túlpart tövén egy ilyen 1-2 mterrel visszább a túlpartól, hogy éppen ne akadj el. Mind a két nap volt két kapásom. Első fordulóban akkor meg is fogtam mind a kettőt. Az egyik egy ilyen
Másféles, a másik ilyen közel kettes pont volt. És a második fordulóban is ugyanez történt. Az utolsó fél órában volt két kapásom ezen a túloldali távon. Az egyiket megfogtam, a másik az viszont sajnos a vége előtt kettő perccel tekerte el a botot, és már nem volt idő áthozni. Erőltettem, erőltettem, aminek a vége az lett, hogy elment, de semmi problémát nem okozott, mert akkor már akkora előnyöm volt a
Szektoron belül, hogy szép lett volna megfogni azt az egy halat még, de semmi jelentősége nem volt már. Ilyenkor amúgy, amikor ennyire pici alapot teszel be, amit nem is lehet igazán alapnak nevezni, ahogy elkezdesz rádobni, akkor mondjuk kettőt a közelire megint ezt gyakorlatilag duplázod az ott lévő etetőanyagot, vagy hát csontit, vagy a ez ilbben a formában nem igaz, ugyanis a minden víznek az alján van valamennyi iszap. Á,
Értem. És egy idő után amit így bedobsz, az nagy valószínűséggel elül ebbe az iszabba. Másik lehetőség az, hogy jár arra valami fölszed és akkor kiűröl a hely, amivel te nem találkoztál. Így van. De ami egyértelműen látszott, hogy ezen a vízen nagy mennyiségű akár csontit, akár etetőanyagot nem szabad bedobni, mert akkor azt az egy-két halat, ami ott elúszik előtted, betmöt a száját és kész, akkor megúszott kapás nélkül.
Ilyen ott volt olyan forgatókönyv, hogy nem mentek rá a kilós pontyokra, hanem leül valaki és elkezd snecizni, mint az állat. Ez nem volt igazán egy jó alternatíva. Ez egyértelmű volt. Tehát a snecizés. Vittünk be külön snecizőetőanyagot, meg vittünk be Pinkit. Hál istennek a két versenynapon egyikünknek se kellett ilyen módon hozzányúlni a snecizéshez. Nem volt értelme foglalkozni vele, mert hogyha végigütötted volna az öt óra hosszát snecivel, akkor
Se biztos, hogy eljutottál volna fél kilóig. Sőt valószínűleg nem. Tehát az tényleg kizárólag arra volt jó, hogy ne maradj nullán. Ühüm. Mert az az járt így angol csapat első nap után vezető angol csapat, akinek az egyik versenyzője a Tom Pickering. Első fordulóban szektor 1. Csodálatos eredmény. Nem is kis név. Így van. Egy nagyon ismert, nagyon szimpatikus, nagyon rendes emberke. Második fordulóban viszont null megúzta a hal nélkül.
És emiatt a emiatt is, meg nyilván többiek eredménye miatt is az angolok azok lecsúsztak még a dobogó is. Az furcs, hogy pont egy Tom Pikering, aki nem tudom, világ top öt horgászában így bérelt helye van, ő lehoz egy fordulót, és valószínűleg életében nem először követte ezt el, mint ahogy nekem is volt ilyen tapasztalatom már. Ez előfordul mindenkivel. Az a helyzet, hogy azt látom, a versenyhorgászatban egyszerűen így
Nincsenek ilyen tuti tippek, hogy biztosan ez az ember fog nyerni, mert egyszerűen annyira összetett ez a sport szerintem, hogy hogy nem lehet azt mondani, hogy hogy például a Pickering soha nem fog hibázni, nem fog nullázni. Látod, nem lehet ezt mondani. Állítólag úgy volt, hogy próbált ő snecizni, csak néhány kísérlet után összegubancolódott a snecis utca és fogta azt így letette, hogy úgy is jön majd valami. És nem.
Egyébként ez nagyon érdekes, amit mondtál, hogy hogy miért nem érdemes necizni egy olyan helyen, ahol egy simán másfél kilós haj jöhet egy kapással. Egy hat kilós, nem? Vagy egy 6 kilós. Egyszerűen esélyed nincs. Acizésnek ennyi szerepe volt, hogy legyen egy halm nem szabad vele tovább foglalkozni. És akkor ti, ha jól tudom, csapatként negyedikként fordultatok az első nap után, vagy rosszul emlékszem? Így van. Negyedik helyen voltunk az
Első nap után. Hát kicsit bele voltunk keseredve. Jobbra számít, jobbat remélt az ember. számítani. Nem számítottunk jobb, de jobbat remélt az ember. És bíztunk benne, hogy az előző napi tapasztalat alapján meg, hogyha még a sorsolásunk is úgy alakul, akkor ebből azért lehet dobogós helyezés. Hát az első helyben nem abszolút nem gondolkodtunk ilyen ilyen bronzérem, ezüstérem. Már milyen boldogok lennénk vele. Második napra mit variáltatok? Gyakorlatilag megbeszéltük azt,
Hogy ki hogyan fogott, ki milyen távokon fogott halat, mi volt az a csali, amivel legjobban meg tudtuk fogni a halat. Ez is egy érdekes dolog volt, mert eddig erről nem beszéltünk, hogy a horogra csaliként próbáltunk, volt szúnyoglárvánk, gyönyörű isteni tűzőnk volt. Volt nálunk giliszta, volt bent mindig nálunk sose lehet tudni egy doboz bontott kukorica, de gyakor Pinky, de azt mondom elsősorban sneczés miatt vittük be. Ennek voltak
Döglesztett élő változatai. Ön legtöbbet ebbe a vízbe, kevés vízbe futtatott ö csontival horgáztam, aminek az a tulajdonsága, hogyha megérzi a csonti, hogy víz van, és abba bele lehet fulladni, akkor elkezdi teleszedni magát levegővel, és ezáltal lebegő rádobod a vízre, és fönn marad. Nyilván a horgot nem fogja fölelni, viszont a horrognak a súlyából egy kisebb mennyiséget elvesz. Tehát gyakorlatilag azt mondom, hogy könnyen fölszívhat, könnyebben fölszív fölszívhatóvá válik
Ez a csali. És így azért nagyobb reménnyel lehet ezzel a csalítani, hogy föl tudja szívni könnyedén a fenékről a hal, és eltekeredik az a spicc végre. Ez a csonti wafter végül is. Hát gyakorlatilag így is hívhatjuk. Csonti wafter. Ez még így nem fogalmazódott meg bennem, de jó. Így kell majd kiadni a dobozra. Ezt kell majd írni. Hát is lesz benne egy egy pohárvíz. Érdekes, hogy ezt a
Lebeg úgynevezett lebegő csontit, ezt van aki esküszik rajta, hogy ezt csak kólával lehet megcsinálni. Hogy szénsavas cuccal van aki esküszik arra, hogy á Red Bull, az az igazi. Az jó, mert attól még fürgében, megmondom őszintén, én sima vizet szoktam rátenni, és ugyanúgy lebegővé válik. A lényege az, hogy bestresszeld a csontit, hogy szedje magát tele levegővel, hogy ne fulladjon bele a vízbe. Igen. Második fordulónál mikor gondoltad azt,
Hogy ebből egy jéni világbajnoki cím lesz? És mikor gondoltad azt, hogy ebből meglesz a csapat is? A csapatot azt abszolút nem tudtuk. Az az a végső számolásnál dőlt el még. Ott nagy izgalom volt a pályán, hogy hú, lehet, hogy megvan a bronzél, de nem, mert az a csapatnak az a versenyzője, az rossz. Há lehet, hogy ezüst is lesz ez. És akkor a vége az lett, hogy gyerekek
Arany, na hogy volt 5 2 1 vagy hogy volt az első fordulótok? A négy négy helyezés valami hasonló. Ezt most nem tudom én is a fájból. Na mindegy, akkor ebbe ne menjünk bele. De hogy igen, hogy nem úgy nézett ki egyből, hogy ez simán arany. Nem egyáltalán nem. Az egyénire visszatérve, mert azt kérdezted először, ugye volt egy első napi hatalmas 23 kg, mit tudom ilyen hány dk-s
Első fordulóm, hatalmas szektor egy és ott már az első bedobás ponty volt. Ott úgy lenyugodott az ember, hogy oké, rendben, minden nem lesz ebből baj. A második forló az nem indult ilyen könnyen. Ott körülbelül a rövid távon az első visszajelzések, hogy van ott valami ugye a ötödik-odik dobás környékén volt, és rá kellett ülni ezekre a dobásokra egy két, három esetleg négy vagy öt percet is, mert ez
Nem egy gyors peca volt. Nem az volt, hogy bedobok, le beállítottam, már húzza, és akkor fogom, mint egy hazai dévérezés például. És hát megjött ott is az első hal, ugye a első fél óra vége felé valahogy. Az akkor megnyugás az is pont volt. Nem túl nagy ilyen 80 dekás, de teljesen mindegy. Már volt egy pontyom, ennek örültem. És akkor ugyanúgy folytattam ezt, hogy rövidre dobtam kettőt, ott
Volt valami, de nem fogtam. Ugyanúgy dobtam a három távot, ugyanúgy egy picit nagyobb kosárral etetgettem a túloldalt, hogy azért ritkábban kelljen. Tehát oda próbáltam egy picit nagyobb mennyiséget betenni, hogy oda ritkábban kelljen átnyulkálni, kevesebb idő teljen el ezzel, hogy a túloldalt etetem. És akkor mindig visszatértem erre a 12 mes távolságra, és akkor megjött a második, utána haladtunk tovább, megjött a harmadik. És akkor már mikor az ilyen
Ötödik hal körül jártam, és a Szilárd a Barnaszini a hátam mögül a Szilárdnak az édesapja, ő volt a nagy segítőm. Egyébként évek óta együtt járunk versenyekrel. Borzasztó összefonódott ez a két dolog. Hát meg ti, ha jól tudom, nagyjából együtt nőttetek föl, meg hát egy legalábbis hát ezt valamikor annak idején akor majd erről beszéljünk kicsit a régi dolgokról. A Szilár az 55-ös, én meg 61-es vagyunk, tehát korban
Sincs olyan borzasztó nagy különbség közöttünk. És akkor ez az ötödik hal környéke volt, amikor mondta a Szilát, hogy hú, ne idegeskedj, mert általában egy-kettő egy valakinek van három darab haladás azok meg kisebbek. És akkor úgy, úgy kezdett körvonalazódni, hogy hát ebből lehet két egyes is akár. És hál istennek itt nem állt meg a halfogás. Aziszem, ha jól emlékszem, kilenc darab pontyal végeztem a második fordulóba, és súlyban
Sem volt rossz. 14930 vagy 940 g lett. Közel szűken kétszerese a szektor kettesnek. És hát onnantól kezdve, amikor ez kiderült, le lettek mérve a halak, akkor az egyértelmű volt, hogy a egyéni világbajnoki cím az megvan. Ettől függetlenül egyébként én mindig szoktam hangsúlyozni, hogy nagyon szép dolog az egyéni világbajnoki cím, azért meg kell harcolni rendesen, de ahhoz kell horgászhely is, kell némi szerencse is, kell sok minden, hogy
Az egyéni kis szerencsével a rengeteg felhalmozódott tudás mellett azért összejöjjön. A csapatverseny az, aminek szakmai szempontból az én szememben nagyobb értéke van, mert ott a ott egy egy négy fős csapatban lehet valakinek rossz helye, de a másiknak jó, akkor a másik három húzza a csapatot, hogyha az a negyedik esetleg lejjebb is viszi. És itt, hogy azok a tapasztalatok jól legyenek felhasználva, amiket az edzésnapokon tapasztaltunk, meg ami
A fejünkbe, kezünkben van, az csapatszinten jobban ki tud egyenlítődni, és egy csapat felkészültségét, ügyességét sokkal jobban kifejezi egy csapateredmény, egy csapatarany, pláne, hogyha védük ezt a csapat aranyat, mint az, hogy egyénibe hogyan végez az ember. Természetesen az sem mindegy. Tehát ez egy rendkívüli dolog, hogy valaki egyéni világbajnok tud lenni ebbe a sportágba. Abszolút ilyen mezőnyben, ami azért a a féder mezőny hát azért a tényleg a világ
Legjobb horgászai indulnak. Tehát tényleg így egyébként a amikor most egy sztorit mesélnék el rólad, amit hallottam, hogy amikor ajjajó vagy rossz, csak jó. Ez nem tudom, hogy jó-e, de igen, hogy majd helyre igazít az, hogyha rosszul tudom, hogy egyszer kunhegyesen horgásztatok még a tudom mi lesz a Délpest Maverrel. Az első fordulóban a harmadik- negyedik hely magasságában fordultatok. Tényleg tudod, a második fordulót megnyertétek, és akkor a legenda
Szerint azt mondtad, hogy helyre állt a rend. De ezt én nem az újságnak szántam, ezt egy jó ismerősnek, aki mellesleg újságíró, és nem álltalta ezt leírni. Basszus, kicsit így utólag szégyeltem magam, de ezt tényleg csak ilyen baráti megjegyzésnek szántam, nem ország világnak. De és amikor itt megvédtétek a csapataranyat, akkor akkor erre gondoltál, hogy helyre állt a rend? Ebbe a csapatba ez benne van. Tehát olyan tudású horgászok
Voltak a mostani csapatban, a Pap Józsi, Ambrus Tibi, a Csővári Tibi, meg a Frankózoli tartalékként jött ki, illetve jómam, hogy hát annak idején Meridába három évvel ezelőtt szintén nagyjából ez a csapat szerzett aranyat. Aztán volt egy téli forduló, mert a következő évben Dél-Afrikában lett volna a világbajnokság, de öt csapat jelezte a részvételi szándékát, ezért visszakozott a Nemzetközi szövetség, és visszavitték Olaszországba a Masters Fader VB-t, de az
Időponton nem tudtak változtatni. Dél-Afrikában nagyon szép nyári időnk lett volna. Olaszországban azért annyira nem volt meleg. Igen. És bár egy nagyon jó csatornán lett megrendezve a verseny, de azért a ebbe a lehűlt vízbe ott a helyeknek a különbözősége még jobban kijött. Nagyon nehéz horgászat volt. Na, ott voltak ilyen hatos előke, 22-es horog, és azzal tudtam dvért fogni. Amit ott nem tudtunk megfejteni, az az volt, hogy a
Túlpart tövéről azért akik erre rákészültek, meg foglalkoztak vele, azok egy-egy ilyen darabosabb pontyot le tudtak szedni, és ott ezt sajnos buktuk. Ott egy hetedik helyet értünk el. Aztán következő évben tavaly Magyarországon a matytyéri pályán ott csapatban szintén nyertünk. És hát itt az újabb címvédés a és a Trusibiletta az egyéni világ Tamett az egyéni világbajnok. Én lettem, én lettem talán a második. Ezüstérmes. Így van. Ezüst. Így van.
Ezüstérmes lettél. Amúgy arról is beszélhetünk, hogyha van kedved. Nem tudom mennyire van kedved, de hogy ott egy jó helyet is húztál ráadásul Matyéren az első fordulóban. Igen. Ott meg is csináltam az egyes nem jött. Aha. Az az az a pálya szélső helye volt. Aha. Az egy ilyen kötelező egyes hely. Az egyébként egy kicsit nyomja is az embert, hogy hát ilyen egyest kell csinálni. Igen. Ez ez egy
Nyomás ilyenkor nem olyan hatalmas. Ennyi 40 év versenyzéssel a hátam mögött. Nem, de azért mégis csak, hogy hát ez innen lene nyerni, ami össze is jött. Hál istennek valami fantasztikus súllyal szintén. Hát amit a szélső hely, így van. Amit a szélső hely adott. viszont a második fordulóba átkerültem a pálya másik végébe, az A szektorba, és ott azzem a széléről a hatodik voltam, és két nagyon jó horgász
Vett körbe. Egyik oldalon az angol versenyző volt, másik oldalon pedig fú, nem is tudom, de ő is ügyesen horgászott. És hát az nem föltétlen hátrány, ha mezőnyben bent horgászol, hogyha esetleg egy picit gyengébb horgász kerül a szomszédodba, mert akkor ő nem horgászik olyan intenzíven, nem etet olyan intenzíven, nem olyan pontos, nem olyan precíz, ez mind a te esélyeidet növeli. Na ez itt nem volt. És akkor így
Lett itt egy szektor hármas. És akkor így négy ponttal sikerült a dobogó fokára felállni, aminek én nagyon örülöm, mert sokan mondták, hogy ú szegény, hát ú most te most nem lettél világbajnok. Mondom, figyeljetek ide, ennek az ezüstéremnek legalább annyira örülök, mintogyha arany lenne. Természetesen mégis aranynak meg még jobb. Persze. Na meg hát az egy olyan dobogó volt, hogy csak magyar versenyző állt a dobogón, és ugye nyilván
A csapat is magyar v aranyermet nyert, ah ugye arról legendák szólnak, hogy mennyireát már mondjuk így a az elmebetegség határát surolóan precízen készülsz fel versenyekre. hogy az egyik ilyen volt, hogy amikor valami fú, ezt föl is írtam, hogy valami úszós verseny volt, és te már mindenki nem tudom, délután kötögette az előkéket, neked már le volt kötve minden, hát már térről. Úgyhogy te kiültél addig gyakorolni dobást, mert
Tudtad, hogy a következő héten meg valami fontos féder verseny lesz. Igen, ez előfordul. Így van. Van nagyon sokszor van olyan, hogy lemegyek tőlünk egy ilyen nincs egy kilométerre, 6-700 mre van a Tiszapart, és akkor mindig van bent a kocsiban egy bot egy nagyobb ilyen 50 g körüli kosárral, és hogyha van egy órám, már leülni nincs értelme horgászni, akkor oda lemegyek a Tiszapartra, ki van akasztva 90 vagy
100, tehát egy akkora távra, mint ami a következő versenyen várhatóan jól fog működni. És akkor nekiállok dobálgatni. Dobom, tekerem, dobom, tekerem. És az a jó, hogyha kiakasztásig mind ilyen minden dobás kattant, tehát rendesen kifut, meg ne adj isten, eltalálom azt az irányt, amit kinéztem a túloldalon, annak a fának a törzsét, vagy valami. És akkor ilyenkor fordult elő egy alkalommal, hogy ott dobálgatok, dobálgatok, egyszer hátulról, mert ez
Bent a városban van. Jó napot kívánok. Fogott már valamit? Mondom, elnézést, csak dobálgatok. Jó, jó, azt értjük. De fogod-e már a falat. Nem, ezt egy átlagember nem fogja megérteni. Természetesen nem is álltam neki magyarázkodni. Persze, de itt a a másik ilyenelmebetegség, bocs, hogy ilyet mondok, de hát nem tudok erre jobb szót találni. Ez pozitív ez pozitív, hogy ezt ezt Viktor ezt te túrtad ki, hogy esőben kiültél
Ugyanígy do ezt ezt szintén a szintén a csapattársad mesélte az egyik, hogy hogy te képes vagy esőben kiülni dobálni azért, mert akkor máshogy tapad a fonod zsinór a a dobón, és máshogy fut le a zsinór és emiatt azt is begyakorlod, mert tudod, hogy esős verseny lesz, akkor ott oda is gyakorolni. Ö ez az a történet, mint amikor tudod, emlékszel, amikor találkoztunk itt, hogy környékben nem jártam rá.
Ja, igen. Így van. Erre is most nem mernék megesküdni rá, hogy ez nem így volt, de így, hogy most azért ülök le esőbe dobálni, mert másképp fut a zsinó. Figyelj, ez amúgy tudod mit jelent, hogy hogy ennyire felnéznek rád az emberek, hogy már kreálnak rólad. Igen, igen, igen, igen, igen, igen. Ilyen sztorikat. Ez ez már az igazi nagá. És ezeket azért hoztam szóba, hogy volt valami speciális
Készülésed erre a VB-re, most a spanyol mastersre? Hát Szeged ilyen szempontból jó hely, mert van egy marosunk, van egy Tiszánk, rengeteg Tiszaholtág a környékben, ilyen tó, amolyan tó. Tehát gyakorlatilag, hogyha én valami versenyre készülni akarok, akkor hogyha pontyos vízre kell kimenni, akkor kimegyek Szeged környéki pontyos vízre gyakorolni. Ha keszeges vízre kell megyünk majd a következő versenyen, akkor valamelyik olyan vizet választom Szegeden, ami leginkább hasonlít körülményeket tekintve
A következő verseny helyszínéhez. És tehát természetesen igyekszik az ember előre készülni, előre gyakorolni ezekre a szituációkra. Ha nem is utazol el föltétlenül arra a pályára tréningezni, az is előfordul egyébként, hogy direkt elmegyünk. Nem soká szerintem majd megyek Nagykanizsára, nagykanizsai csónakázoltóra ilyen előzetes edzésre lemenni. Olyan 15 éve horgásztam körülbelül azon a vízen utoljára. És most ott lesz a magyar egyéni Féder bajnokságnak a középdöntője, a felnőtt középdöntő. Úgyhogy
Ott oda lesz egy utam. Valószínűleg meg lesz majd látóképre is a Debrecen melletti vízre is, mert ott lesz majd az lesz legközelebb a Masters úszós egyéni bajnokság. Ma már eddig féereztem, mert most az elmúlt hétvégén Zsenyén voltunk egy páros 24 órás e a marosvicő minden mindenképp beszéljünk. Ez nagyon érdekes. Mindegy, ez még a féder volt. Előtte szétdobáltam az ujam, mert én hülye nem használtam új védőt és
Szét van repedezve, szétszedte az ujjamat. Tényleg féereztek hosszú előkével 90 100 mre is akár. Hát meg a Bakó Peti 140-150-re. Jó, igen, de én azt hittem, hogy ez csak metodnál van így, vagy nem tudom. Ja, ja, bocs. Ez metód, amit mondok. A hosszú előkével azon gondolkodom, hogy mi volt az a táva, amit legnagyobbat kellett horgászni. Azért szoktunk window kosarakkal ilyen 607080 mes távokat dobálni, ha szükség van
Rá. Ott hogyan előzitek meg azt, hogy az előke valahogy összegubancolódjon a főzsinorral? Mi a megoldás erre? Hogy tanítsunk is valamit gyakorlás? El kell találni természetesen. A szerelékösszeállítás az egy fontos dolog. Nekem van egy ilyen speciális gubancátló kis csövem, amit magamnak találtam ki, és én azt használom. Azóta már van. És nem áruljátok el a gubancátlóként? Nem. Más árulja saját találmányként, de azér megint egy másik dolog, de az
Nem ugyanaz. Mindegy. Tehát ez is fontos, az is fontos, hogy a dobás technótechnikád megfelelő legyen kellő ívet megadd a dobásnak, mert meg simán engedd ki a dobást, hogy ne kavarodjon már a levegőbe. Természetesen figyelni kell arra, hogyha oldalszeled van, hogy kellő mértékben tudj rátartani a dobásra, hogy azt eldobtad arra, és akkor mégis csak odaessen, ahova te szeretted volna. Ezek nem könnyű dolgok. Egyetlen egy vigasz van rá.
Dobálni, dobálni, dobálni, dobálni. Igen, sejtettem, hogy ezt fogod mondani a végén, hogy ezért jársz ki dobálni, amikor van egy órád. Természetesen. Igen. De azt azt elhallgattad, vagy vagy nem figyeltem eléggé, hogy akkor hogyan készült, volt-e valami speciális készülés a spé? Aha. M pont ilyen víz, mint ez a lyukár folyó. itt a környékünkben nincs. De természetesen tudtuk a távolságokat, hogy ez ilyen 40 m-től max 60 m szélességű
Folyó, és Tiszaholtágokra jártam ki, és ott ezeket a távokat dobálgattam. Közben fogtam, horgásztam, élvezkedtem, de a dobás volt a lényeg. Ühüm. A pontosság, gondolom, ez nagyon fontos. A pontosság alatt nem csak az irányt értem a pontosság alatt, nem csak a távolságot értem a pontosság alatt, hanem hogy mindig minden dobást megfelelő ívben engedj ki, mert métereket jelenthet távolságban, például, hogy egy laposan eldobott dobás, vagy egy kellőjébe elengedett
Dobás. Ez igen. Na, ezt még sose számoltuk bele, ami nagyon professzionális dobótechnikáb. Hát ugye nekem ezt különböztettem meg, hogy bekurom a nádasba, vagy jó helyre esik. Igen. Nem borzasztóan bénán dobunk, de hogy a de hogy eddig az irányt próbáltam meg a távolságot a clipszel, de ezen még sose gondolkodtam, hogy igen, amúgy simán lehet, hogy dobok egy egyet az égbe, és jóval rövidebb lesz az. Túlépek ezen, hogy
Clips. Ühüm. Mert a clips az nagyon jó dvérezésnél, clips az nagyon jó apró hallazásnál. Viszont ha pontyra horgászol, akkor azért van baj, mert a ponty az első szándékból nem biztos, hogy feléd jön. Igen. Igen. És a CPSnél hát ugye sokféle megoldás van. Van az, hogy kikapod a Clipsből, van aki ilyen kis finom gumigyűrűvel rögzíti, hogy a halúni akar, akkor ki tudja húzni a Lolla. Én az esetek
Többségében, pláne, hogyha nem túl nagy távolságra kell horgászni, ez a 60 m küli táv még belefér. Én a zsinójelölőt használom, kidobom, és amikor megvan a távolság, akkor megjelölöm a zsinót. Következő dobásnál dobok, és amikor elengedem, az már benne van a kézben, azt már nem kell nézni. Ahogy elengedtem, abban a pillanatban a szemem már a dob van, és amikor kifut a jel, akkor elkapom, és amíg süllyed a
Végszerelék, a kosár, addig szépen az adott gyűrűhöz, ami ezt beállítottam, lassan visszatekerem ezt a jelet, és úgy teszem le a botot. És akkor na ezt kell gyakorolni egy kicsit. Hát igen, igen. Így elmondva annyira ez jól hangzik. Igen, meg logikus egyébként. Igen, igen, igen. De hát ezt igen, ehhez kell egy pár ezret dobni valószínűleg. Egyébként amikor mondjuk Ja. Ú, még mielőtt váltok három távot horgásztatok. Igen, az
Három bot. Igen. Azok igen azok milyen botok voltak? Melyik távhoz mit választottál? Üh kellemes kérdés a számomra. Ugyanis nem beszéltük meg előre, de nagyon örülök, hogy föltetted ezt a kérdést. ugyanis az egész VB-t vittem a saját EA Trinity botjaimat, ami egy Tubertin Trinity botnak az általam elképzelt változata. Ezt nekünk nem kell tudni mind a kettőnek van egy-egy különböző változat. volt nálam 330-as EA Trinity, volt nálam 360-as
EA Trinity, illetve hogyha bekerültem volna arra a szakaszra, ahol a túlpart ilyen 50 5560 mes távolságban van, ahhoz vittem magammal az R18 distance tubertini fadereket. Rendkívül nagyon komoly anyagból elkészített, nagyon jó minőségű bot. Ehhez a távhoz már szükség volt rá. viszont az A meg a B szektorba, ahol én a két verseny forlómat lehorgáztam, ott ilyen 40 40 pár méternél nagyobb távolság nem volt. Tehát ez egy külön
Élmény volt számomb számomra, hogy a az általam elképzelt bottal mind a két fordulót eredményesen le tudtam horgászni és megnyerni. És megnyerni. És hát jó botok a Igen. De akkor ez a az EA Trinity-vel horgásztál. Ezek médium ugye a a 330-as a mé 360-as az médium. A 330-as az a light volt. Így van. És azzal fogtam a halaimnak a 80%-át ezről a 12 mes tábról. Aha. Ez már
Ilyen alulról belógatós. Nem, mert úgy mutattad. Csak azér Igen. Igen. Tehát alapvetően, hogyha ilyen rövid távról beszél az ember, akkor ilyen lógatósat mutat, de nem, hanem inkább arra azt választottam, itt is a zsinór jelölés volt a 12 men. Ugye nagyon finoman eldobtam, kifutott a jel, lefogtam és ebbe a négy nés, f5 mes vízbe, amíg süllyedt a cucc, addig a megfelelő gyűrűhöz ezt a jelet visszatekertem. egyébként ott
Nincsen veszélye annak, hogy mégis szétszórod a csontit, vagy akár az etetőanyagot, vagy ilyesmi, amíg visszahúzod, mert ugye azt szokták mondani metodnál nekem amatőrnek satöbbi, hogy amikor már letetted, akkor már ne nyújál hozzá, mert elhúzod, ugye, és szétszórod az etet. Í aódnál, mert ugye ott ahogy bomlik az etetőanyagod a kosárból, bele van rejtve a csali, és akkor a ha rámegy elkezdi szívogatni, ha elhúzod a kosarat, akkor a
Kaja, a kioldódott kaja, az már ott marad, és akkor nem a kosarat környékén, nem a horgot környékén szívogat a hal, hanem a szétszóródott kaján. Ebben az esetben itt ezen a vízen, mint mondtam, viszonylag kevés etetőanyagot használtunk, főként ragasztott csonti került a kosárba. Na most ennek az állagát, hogy milyen szinten ragasztod meg, azt el kellett találni, hogy ezt a 4-5 mnyi süllyedést ez 100%-os biztonsággal kibírja, és csak
Amikor a fenékre leért, ott kezdjen el bontani ez a ragasztott csonti. Aha. Ilyenkor a ragasztott, tehát nyugodtan lehetett egy picikét lassan vag Aha, értem. és ott elkezd bontani akorzek tudni mászkálni ott a csontig. Vagy ezt hogy kell elképzelni? Igen, persze, természetesen így van. Nagy távokat nyilván nem tesz meg, de például a mozgócsonti tudja azt, hogyha van egy pici észap, akkor oda beveri magát. Aha. Ahogy mozog, egyre
Mélyebbre, mélyebbre, mélyebbre süllyed, és eltűnik. Ühüm. A beszéljünk egy picit a hétköznapi pecáról, hogy aki aki nem akkora verseny [ __ ] mint mi, az a az érezze a törődést. Azt ugye te évente nagyjából 300 napot horgászol. Hát kicsit lehet többet. Figyelje, az járja igen, azt azt hallani rólad, hogy körülbelül 40 plusz éve a minimum 200 nap volt korábban, most már inkább a minimum 300 nap. Így
Van. És van, hogy naponta kétszer. Szóval, hogy ez ez tényleg ez nagyon extrém. Azért ezt ezt nem sokan mondhatják el magukról. Nagyon örülök, hogy ezt én ideig eljutottam, hogy ezt ezt meg tudom csinálni. Megter tehát sőt, tehát te jutottál először kábé először ehhez, hiszen ha jól tudjuk, akkor te vagy az első olyan ember Magyarországon, aki a horgászatból meg tudott élni. Hát azért rajtam kívül is biztos vannak
Még egy páran. Most már vannak, de hogy ez papíron úgy szerepel, hogy Erdei már a munkahelyen, hogy Erdei Attila a Marosmix cégnek a termékfejlesztő teszthorgása, és ez igaz is igazából. Ez nagyjából igaz, ezért rengeteg versenybe kell menni. A a azokat a anyagokat, azokat a dolgokat, amiket szeretnénk kifejleszteni, azokat különböző körülmények között minél többször lehetőleg próbálgatni kell. És akkor az eredmények tükrében jobbra-balra valamit még igazítani rajta. Olyan
Előfordul, hogy te bemész a munkahelyedre dolgozni és nem homeoficeolsz a vízparton. Mit nevez a munkának, amit elmondtál? Egy irodában, vagy egy gyárban, vagy egy raktárban, vagy bárhol, bármilyen raktárba szoktam menni, összeszedni a cuccot, utána bemegyek az irodába és kiiratom magam. Te a a te munkahelyed az a vízparton van, ha jól értjük nagyjából. Ugye 300 nap azt jelenti, hogy te nem csak márciustól októberig horgászol, hanem te január
1jétől december 31-ig horgászol. Nem, ez így ebben a formában nem igaz. Én körülbelül ilyen március elejétől, közepétől elkezdek horgászni, és horgászok úgy körülbelül március, október vége, november közepéig. A fennmaradó időtben nem horgászom, pecázok. Az a hobbi része, az a hobbi része. Természetesen ez sem igaz, mert ott is amit kiviszel magaddal anyagokat, azokat azért figyeled, hogy milyen hatással van, hogy működik, hogyan bont, milyen aromát tegyél hozzá, hogy
Eredményesebb legyen, hogy nehezítsd le, mennyire kevered tapadóssá azt az anyagot, hogy kellő időbe bontson. Tehát nyilván ezeket ugyanúgy a úgy hobbca közben is figyeli az ember, de így tudnám megkülönböztetni, hogy van a versenyszezon, és akkor utána pedig van a peca. Aha. Mi a mindig mind mi a különbség a két igen, az is jó kérdés. Két hor két a mi a különbség a pecázás és a horgászat között
A tesz. A horgászás az az többnyire, amiről beszéltem, hogy tudom, hogy milyen verseny fog következni, és ha akarok, ha nem, olyan vízre megyek ki, ahol azt a technikát, azt tudom gyakorolni. a francye meg ott meg enne a hal és akkor ott lehetne fogni ezt meg azt men ott süllőzhetnél például vagy kedvenc halam tudom hogy mondják duruzsolják hogy ú jönnek a szép compók és ezt a penész hogy
[ __ ] meg be kimennék compózni de most nem annak van az ideje. Aha. Tehát ilyen ez a különbség a a peca, mert hogyha pecáról van szó, akkor megyek compózni. Ha pedig versenyszezon van, akkor pedig mindig a következő vagy az azt meg azt követő versenyre készülgetek előre. Pergetni is szoktál télen, vagy amikor pecázol? Igen, természetesen. Mert aztem rosszul kérdeztél, hogy helyre igazítsak van olyan, amit nem csinálsz.
Legy nem legyezek sajnos. Pedig jó lenne, szép dolog lenne. Léghorgászni már nem léghgászom, mert nincs nincs jég. Igen, ahhoz el kell utazni például. Hát pergetni is azért szoktam lejárni pergetni. Van egy darab pergetőbotom, egy táskám tele szilikoncsalikkal. És akkor ebbe a téli peca időszakba Oltmarosra, Tiszára, vagy amiről hallok, meg tudok, hogy most éppen ott lehet valamit fogni. Tavaly tén a medencés kikötő volt jó Szegeden. Nagyon szép
Köveseket, ilyen fél kilótól 80 dzik kilósig lehetett köveseket fogni. Beugrott egy-egy süllő. Csukát egyet fogtam, a többi leharapott. És ja, sügerek voltak még nagyon szépek. Ilyen 20 dától a legnagyobb biztos, hogy volt fél kilós. Azok már nagyon szép. Gyönyörű egyik legszebb hal. Szerintem is egyébként. Csak Magyarországon azért az átlag egyett súly az nagyon alacsony igen. Meg a ugye ez ami nagyon bosszant sokszor ó sügér. Á eldobják
Nem szabad. De hogy ugye most már vannak filmek a meg nem most már régóta Norvégia, Svédország, Finnország és hát akkora csapókat fognak, mint a félasztal. Tehát ilyen nagyon túl egyik legszebb hal. Nagyon nagyon klassz. Igen. Tehát pergetek is. De mondjuk kijársz kuttyogatni? Hát már szerintem egy olyan három- négy éve nem voltam legalább, de lehet, hogy öt is. Akkor de még mindig megvan. A 20 évvel ezelőtt saját
Kézzel faragott kuttyogatóm. Vowó. hogyha leutnék, akkor abból egy-két hangot még jó lenne kicsni és azt már nehezebb elképzelni. Most egyre inkább megyek a nem nagy harcát nem fog mondjuk ilyen csipogós, bojlis kitelepülős, kintalvós, nem tudom hozú szokták írni, hogy ú az nem is horgászat meg én nem ezzel én nem így vagyok. Van akinek az jelenti a horgászatot, csinálja. Én magam nem, mert annyi időm, hogy most két-három
Napra, esetleg egy hétre kitelepüljek egy vízpartra, és ott gyönyörű szép nagy rekord halakat fogjak. Hm, erre nem nagyon van időm, energiám, meg megmondom őszintén, annyira kedvem sem. Pontyból a legnagyobb, amit fogtam, azt hiszem, 16 kg 80-as volt. Én 20 pluszos pontyot nem fogtam. Lehet, hogy lesz majd olyan, de annyira nem feszít ez engem, hogy most fú, azért legyen már egy 20 pluszos alam. Egyébként ennyi idő után
És ennyi horgászat után mi feszít még téged a horgászatban? Legyen kapás, legyen fogásélmény. Még mindig nem unod, még mindig nem unod, hogy elteker annyi annyi helyre eljutsz, minden szituáció még ha ugyanazzon a vízel horgászol, akkor is másképp történnek mindig a dolgok. Másképp fúj a szél, másképp süt a nap, beborult, esik közben, két fokos a víz, fele befagyva, nyáron meg odasülsz a partra. Tehát ez mind-mind különböző dolog.
És ezeknek a pici különbségeknek az érzékelése és ahhoz való alkalmazkodás az teszi élményszerűvé, folyamatosan a dolgot. Akkor téged az feszít, hogy megfejtsd az adott pillanatban a a feladatot. Pontosan. Így van. Így van. És te egyetértesz azzal a gondolattal, hogy a horgászat addig izgalmas, amíg a kapás bekövetkezik? Igen, de hát nyilván a fárasztásnak is megvannak a munkatechnikái, azt is be kell gyakorolni. Ne erőltess túl, ne töltsél esetleg
Túl sok időt vele. Ezekre oda kell figyelni. Tehát nyilván, hogyha kimegy egy pontyos vízre, és a 40. pontyot akasztod meg, mit tudom én, egy ilyen négy órás időn belül, és ez nem verseny, hanem csak úgy lemgászni, akkor azt mondod, hogy na jó, akkor mára ennyi elég volt. Tehát ilyen van, de ettől függetlenül nem csak a kapásig való eljutás, nem csak a hal megakasztása, hanem a fárasztás az
Is. Hát a fárasztás a horgászatnak az egyik, úgy lehet mondani, savaborsa. De én így gondolom, de azért, mert nem fogok annyi halat. Igen, nekünk még az is érmény. Csak ezzel kapcsolatban egy gondolat. Most lent voltunk hétvégén Zsenyén és Zsenyé horgásztón, és úgy szoktunk lemenni, hogy elindulunk péntek hajnalba, odaérünk péntek dél körül valamikor, akkor teszünk egy pár falatot és utána lemegyünk egyet tréningezni a versenyre. Elég vacak idő
Volt múlt héten pénteken fújt esni nem esett, de hideg is volt. És akkor beszéltük az Ádámmal, hogy hát nem is tudom, hogy lemenjünk-e tréningezni, vagy inkább ilyen gondolkodós, beszélgetős edzést tartsunk esetleg a büfének a teraszán. De aztán úgy döntöttünk, hogy na jó, csak menjünk le, fogunk egy-két halat, azt befejeztük. Aha. 60 kgónál álltam meg. Jézusom, nem bírtam a baj. Van még olyan a horgászatban, amit azt mondod,
Hogy ezt még így ki kéne pipálnod az életedben? Ilyen volt például most nem tudom, hogy tavaly tavaly előtt volt egy lehetőség, arra indult ez az Európa kupa, az angolok kezdték ezt és a pergetős Feder Feder Feder. És ehhez megkérdeztek a versennyel kapcsolatban, hogy Bolna-e kedvem kimenni Barstonba. Ühüm. ami egy az angoloknak egy kegyhely. Igen. Egy gyönyörű tó golfpálya mellett milliméterre egyforrá mára nyírt fű, meg amit akarsz,
Minden. Meg a víz is csodálatos. És azon gondolkodtam, hogy hm, hát bást, Anglia messze van. Á, hát de mondom, vagy eljutok még életembe oda egyszer, vagy nem. És emiatt rábólintottam, hogy oké, gyerünk. Ott bronzérmesek lettünk csapatba. Ú, azt hiszem csinált. Három fordulós volt, ha jól emlékszem. Csináltam egy kettest, egy ötöst meg egy egyest. Ezzel ilyen nyolc-kilencedik lehettem az enyéni rangsorban, de voltam Barstonba és láttam a a
Ghost pontyokat. Ez a ilyen szürkés sárgás színű egy ilyen helyi specialitás. Gyönyörű dvéreket fogtunk. Hát ezt nagy kár lett volna kihagyni. Most ilyen célom, hogy most én konkrétan valami vízre mennék ilyen jelleggel, hogy hogy na az a vágyam, hogy oda eljussak. Most most konkrétan ilyet nem tudnék mondani. Egy dologban még gondolkodom abban, hogy ha megérjük, meg bírom magam, meg minden rendben, meg ott tudok lenni a keretben,
Akkor ha jól tudom, 27-ben lesz újra világjátékokm, amikor az összes szaknak a versenyét egy ország rendezi meg, és ez az egy ország 27-ben legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint Dél-Afrika. Ühüm. És akkor oda, ha ez ott lesz megtartva, akkor oda nagyon szívesen visszamennék. Életem kétszer voltam Dél-Afrikában, VB-n. Mind a kettő a legszebb élmények közé tartozik. Egyszer azért, mert csapatban megnyertük. Első alkalommal meg ezüstérmesek lettünk, meg a
Sivák Matyi barátom bronzérmet szerzett. Akkor egyébként milyen volt Dél-Afrika? Tehát a maga az ország az hogy tetszett? Mi nem sokat láttunk belőle. A helyiek mondják, hogy ott kezdődtek a problémák, amikor a a száhelővezet, vagy hogy hívják ez a középfrikai térségbe a polgárháborúk meg minden miatt egy csomó menekült rászakadt Dél-Afrikára. Addig egy teljesen élhető, úgymond kultúrország volt. De ha jól emlékszem, valamilyen adatot mondtak, hogy a népesség meg
Háromszorozódott. Wow. Mégy az ország úton, és akkor ilyen több négyzet kilométeres ilyen bádokbódi települések sorba, amerre mégy mindenfelé. Na most hát ott, hogy milyen körülmények között lehet élni, azt szerintem el se tudjuk képzelni. Valószínűleg ilyen példa volt ott, hogy mentünk az országúton el, a legutóbbi településtől már voltunk egy 30 km-re, és a következő majd megint valahon onnantól 30 km-re lett volna. És akkor láttunk egy helyi néger
Nőt, hat gyerek, és akkor mentek, sétáltak az út mellett a semmiből, a semmibe. Ezek olyan megdöbbentő dolgok voltak számomra, hogy há nem biztos, hogy szeretnék ott élni, de de eljutni oda, tapasztalni, látni, meg ott horgászni. meg ott horgászni, az egy felejthetetlen élmény volt. Megnyitó ünnepség 2012-ben. Ilyen helyi népzenére, egy ilyen 80 m hosszú, 12 m széles úton tömegbe táncolva a helyiek. Vow! Ezt nem tudod elfelejteni. Igen.
Tehát olyan ritmusa, olyan hangulata, olyan hatása volt az egésznek, hogy a kivert a hideg. Belül jutt eszembe, amikor Fokvárosban voltam, akkor pont valami rohadt nagy rögbi esemény zajlott, talán VB, és nyertek, és mi akkor mentünk át valahonnan valahova a városban gyalog, amit egyébként mondták ott a nemának Igen. Am ott ott ott ott mondták, hogy azt azt lehet ne, de valamiért úgy nekivágtunk, hog az nem tűnik messzinek
És belekeveredtünk ebbe a forgatagba, és az az durva volt. Ott mind és ugye mondjuk ott a rögben egyébként fehér sport. Igen, alapvetően, de de nem sokféle ember a helyiek, a szállásadóink mondták, hogy nappal nyugodtan jöjjünk, menjünk. Volt spárárú ház, be lehetett vásárolni horgászboltba, ide-oda, és azt mondták, hogy á, amikor besötétedik, akkor jöjjünk be a szállásra, hogyha valami mégis kéne, akkor szóljunk nekik, majd ők intézik. Ennyire finoman
Fogalmazták meg, hogy na, éjszaka itt ne menjen sehová. Hát igen, sok helyen nem ajánlják. Na de ha már 2012 ugye akkor nyerted az első világbajnoki címedet, ez volt a második fader vb egyáltalán egyébként Olaszországban rendezték az elsőt és a második volt Belgiumban. És azon voltak kint magyarok először. Így van, mert az első az Olaszországira azért nem utazott magyar csapat, mert azt megelőző évben nem volt még magyar
Bajnokság, nem volt válogatott rendszer, tehát nem tudott kiakulni még csapat. Igen, de hogy ez már neked már te már ekkor is egy életversenyző voltál, hiszen te versenyzel mióta? 80-as évek közepe. Hát szerintem hogyha még az ifi koromat beleszámítom, akkor akkor ilyen 70 mind 70-es évek. Tehát te ismered a régi rendszert is úgymond horgászversenyzői szempontból is. Igen. Arról mi a véleményed, vagy hogy működött egyáltalán a magyar horgászversenyzés
A rendszerváltás előtt? Hát nyilván sokkal nehezebb körülmények között, mert egyszerűen azokhoz a dolgokhoz, amik szükségesek lettek volna ahhoz, hogy eredményesen tudjunk nemzetközi szinten is szerepelni, azokat lehet szinte lehetetlen volt beszerezni. Nagyon jól emlékszem rá, mikor a Lenin körülti horgászboltba, a Magdikától pult alól vettük meg a 930-as Sztár rakókat. Azt a mindenit! Mert ez egy nagy dolog volt, nem úgy, hogy ki volt téve, és akkor megnézhet, hanem
Gyertek, és akkor majd odaadjuk bent, meg akkor majd kifizetitek, és ja. És ezekkel a 930-as Star botokkal mentünk ki. Hát, hogyha eltévesztem az évszámot, akkor elnézést, 87-ben talán Nottinghamenbe az első az első klubcsapat világbajn úszós klubcsapat világbajnokságra, és 930-as sztárokkal horgásztunk. Az angoloknál meg akkor 15 mes vagy 16 m no limit volt, tehát akkorát használta, amekkorát akart. Többnyire ilyen 14 feles 15 m körüli botokkal kalamoltak, és
Még azért fogtunk valamennyi halat. 18-ként jöttünk el, ha jól emlékszem, de hát az egy akkora élmény volt. Hát akkor 87-ben nem is mehetett bárki ki arra. Filmál filmekben láttunk olyat. A szállásunk az Nottingen központjában az öt csillagos royal szálló volt. Wow! De és ez de ez saját büdzséből ment, nem? Tehát azt azért így hallottam, hogy akkor nem nagyon volt a Mohosnak pénze. Hát azért valamennyi támogatás akkor
Is volt nyilván meg össze kellett szedni szponzorokat hozzá. Erre a versenyre a komplett csapat felszereléssel együtt egy barkasz mikrobussszal utazott ki. Atya a kis két. Most most meg most meg fejenként mentek egy-egy vitóval vagy transzporterrel. Így van. Így van. Tehát azért mondom, teljesen más volt a rendszerváltás előtti időszak. Hát sokkal sanyarúbb anyagi helyzetből, nagy hátrányokkal indulva, de azért ott voltunk a nemzetközi porandon, és hát tapasztalatokat, azokat
Látni látott az ember, hogyha meg nem is tudta szerezni, de láttad, hogy mi van? Ugye a magyar finomszerelékes válogatottnak a felzárkózása az az, hogy zajlott, hogy aztán abból aztán lett egy világbajnoki cím. A féder Nem, nem, nem. az úszós, hát ahhoz kellettek azok a technikai eszközök, a konkrétan először a 14 feles rakósok, ami utána le lett korlátozva 13 mbe, meg természetesen a meccsbotok, a spicbotok, azért az
Úszós horgászat az egy kicsit húzósabb így versenyzői szempontból, mert ugye kell minimum egy, de inkább kettő rakósbolt x topszettel felszerelve ilyen 10 akár h darab topszet hozzá. merítőnyél, de nem egy, hanem lehetőleg kell kishalas, nagyhalas. Mecsbotból is kell 390-es, 420-as, 450-es. Spiccbotból kell egy 5 mtől 9-10 mesig egy sor. Kell egy külön sneciző sor apró halazásra, a snecizésre. Mit felejtettem még ki? Ja, meg hát kell a
Feneked alá egy horgászláda. A láda, a görgők, a satöbbi. És akkor még nem beszéltünk az úszókról meg a szerelékekről. Igen. Amikor először voltatok nothinginghamben, akkor utána elmentetek vásárolni és csempéztétek haza a horgokat meg úszókat. Nyilván próbált az ember beszerezni ezt aztült. Csak mondom visszafele visszafele jövede. Én egy 12 m 60 cms dambottal tértem haza. És akkor már volt nem csak a 930-as STR, hanem volt egy hosszabb,
De ami még mindig messze volt az akkori 14 féltől, de hazai viszonylatban azért már úgy, ahogy tudtál boldogulni vele, nem tudtuk mi az, hogy begumizás egy rakós botnál. Ez amikor mentünk én Nottinghambe, akkor ez úgy történt, hogy ilyen szívószálba szereltünk ilyen ekkora gumit, ami rá lett húzva a bot végére, és akkor volt egy ilyen 30 centnyi gumid egy műanyagcsővel. Hát igen mókásan nézhetne ki a mostani szemmel,
Vagy a mostani gondolkodással, de akkor azt a megoldást tudtuk produkálni, azt tudtuk használni. Hát ennyire el voltunk maradva annó. És nyilván az eredményesség az egyértelműen látszott is, mert eszközök nélkül a félkarúóriás is félkarú óóriás. Hát így van. És akkor utána a 90-es években már gondolom jöttek be az újdonságok meg a technikai újítások ide is már nyilván. Így van. Így van. Így van. Így van. Hát utána 2000-es
Évektől meg onnantól meg már az onnantól kezdve hát akkor már Walter Tomy világbajnoki cím és a többi és a többi kétszer is így van. Kész. Hát, úgy előtte volt a Katus Gyuláiknak a VB címe. Csapat. Csapat volt, volt. Ebben nem vagy. Én nem tudom ezeket. Igen. Voltak ezek nekem megvolt az a magyar horgász, amikor a bajnokcsapat a címlapon. Ahá. Ja. És a mit látsz különbséget? Az akkori
Versenyzők és a most, mert ugye egy nagyon speciális helyzetben vagy abból a magyar válogatott volt Szlovákiában. Igen, igen, igen, igen, igen. Az, az felnőtt csapat VB volt az nem klub VB volt. Igen. Ja, az simán lehet. Szóval, hogy a te horgásztál a régi nagyöregekkel, bocsánat, még ehhez hozzátenném. Nem, tehát utólag is kihangsúlyoznám, hogy abszolút semmi rossz érzés nincs ezzel kapcsolatban bennem, hogy amikor ez a csapat kezdett
Kialakulni, akkor vártuk a kislányunkat és a válogatóverseny, ami alapján csapatba lehetett volna kerülni, akkor egyértelműen és azóta se kérdőjelzem meg. Úgy döntöttem, hogy én most erre a válogatóra nem megyek el, mert család. Ezek után nyerték meg a VB-t a srácok, tehát ott lehet volna, érdekes dolgokat produkál az élet. Igen. Szóval, hogy a te horgásztál a régi nagyöregekkel is, most horgászol az ifjú titánokkal is. És te ezt
Az egészet végignézted, vagy nézed a mai napig, és reméljük még nagyon sokáig, hogy mit látsz különbséget egy mostani Bodzárnorbi, vagy egy Bakó Peti és egy, nem tudom, régi Katus Gyuszi bácsi között. Horgászversenyzés, szemlélet, bármi, ami eszedbe jut? Hát a mostaniak a fürgébbek, gyorsabbak már. Igen, igen, igen, igen. Nyilván mindenféle információt így szívnak magukba, rengeteg dolgot tanulnak netről innen-onnan a őket körülvevő idősebb horgászoktól. De most már lassan
Oda kell figyelnem nekem is rájuk, és akkor tőlük kell már ellesnem dolgokat. Így van. nagyon rendesek ilyen szempontból, hogyha így kérdéssel fordulok akár a Bakó Petikehez, akárkihez ugyanúgy. Na jó, de hát nyilván kedvesek, hogyha akarnak kapni reggel rántottát. Igen, ezt van olyan fülesünk, hogyha a jó reggelit szeretnénk, akkor veled menjünk valahova horgászni, hiszen a rántottádnál finomabb nincsen igazából. a barátom, ő például rendkívül finom karbonárát tud készíteni
És satöbbi és a többi. Volt már azért jól éltek ti ilyenkor volt már, hogy törpeharcsát sütöttünk vacsorára jól éltek. Meg még mesélhetnénk sok mindent. De mérlegelésből kiveszed azt a pontyot, mert jó lesz a este a lébe. Jó. A mikor te váltottál, sőt kábé elsőként váltottál az úszós horgászok közül versenyszerű féderre, akkor ugye rossz nyelvek hogyan mondják azt, hogy azért, mert nem láttad az úszót már? De ezt
Ők is elismerik egyébként. Mi volt az, ami miatt te ennyire hamar megláttad a lehetőséget a féder versenyzésben? Látszott, hogy ez jön fölfele. Volt egy érdekes történet, egy újságír, akkor újságíró ismerőssel lementünk Tiszára, mert hogy hú, mi ez a féderezés? És akkor megpróbáltam bemutatni meg minden akkor éppen Browning botom volt. Browning synergy talán, ha jól emlékszem a botnak a nevére. egy aranyos kis 330-as bot volt. És akkor
Ez volt a megjegyzés az újságírók kolléga részéről, hogy de aranyos kis színes hegyű botocska. És akkor ebből az aranyos színes hegyű kis botocskából egy kicsikét egyre több lett. Ühüm. Különbözők lettek. Látszott, hogy mikre van szükség ahhoz, hogy eredményesen tudjál szerepelni. Na most szerintem ugye a raktáramba valahány féderbot, amit aktívan használok. Biztos van. Aktívan használsz ennyit? De hát nem nincs ennyi fél a féderben. Hogynem? Ja meg ja
Bá mit tudom én. 330-asból azért van négy darab. 360-asból van n különböző karakterisztikájú 330-asok vagy ugyanazok? Ug ugyanolyanok, hogyha én leülök egy verseny és tudom, hogy 3 mes botra van szükség. Mikor ezen ilyen előke van, olyan kosáred és akkor nem kell ott közben variálni, hanem ezt leteszed és fölveszed a másikat. És ugyanígy a 3 mesnél, 330-asnál, 360-asnál meg esetleg a 390-esnél is ki kell rakni jó néhányat
Ahhoz, hogy le tudd fedni a verseny igényeit. Világos? Igen. A féderben, a hószelőkésben megláttad ezt, sőt a metódban is megláttad, de azt valamiért abbahagytad. Miért engedted el a metódsenyzést? Öregzem. Egyszerűen fizikailag képtelenség összehozni, hogy még a metódba is, hogy hogy klubból szó, klub OB, Féderben ugyanez a kettő, és akkor a mellé még ötödik hatodiknak nem akartad bevállalni a metód. Hetedik, nyolcadik, mert úszóban is van, Masters is,
Meg fölnőtt is. Ja, fölnőtt már most abban nem, azt azt is kezdem elengedni. Jártam metódversenyekre, manapság is járok metódversenyekre. Az OB-t azt azt azt el azt el na azt engedtem el. Most az a múlt heti zsenyei verseny múlt hétvégén ez is zömében a metódról szól. Bár ott nincs megkötve. Ott lehet hosszú elkézni is, lehet metódozni is. Ez már majdnem olyan, mint az EA kupomatyéren. A az melyik?
Az a 24 órás freem. Az rendes ott metódozni nem lehet, viszont saját döntésed alapján eldöntheted, hogy 20 módszerrel horgászol, vagy féder módszerrel használod, és ezt verseny közben is variálhatod. Ja, hogy simán átállhatsz a meccsről lehetszéderezni, bármi. Ez egy ilyen speciális kis verseny. Nem sok ilyen van itthon. Angoloknál állítólag ott azért ez dévik ez a dolog. És hát általában a matytyéri pályán ilyen 140 60 70 ember azért
Le szokott ülni erre. Ez csapatversen vagy? Egyéni. Egyéni. Egyéni. Ott egyébként mi szokott lenni a a nyerőbb módszer? Érdekes éve válogatja. Ühüm. Van amelyik évben az úszós módszerek, főleg a rakósbot működik jobban. Általában, hogyha jobb idő van, tehát jobban kimozdul a hal. Hogyha elkezd hamarabb lehűlni a víz, akkor meg általában a féder módszerek eredményes van, nehogy túlmenjünk, van a 24 órás verseny. Jó, azt tegyük elő most,
Mert annyi ideje Igen, igen, igen. Engem nagyon izgat, mert szeretem az ilyen speciális vagy extrém dolgokat, és ha jól tudom, akkor itt úgy van ugye, hogy ktszer 12 órás etap vaní két napon í szombat és vasárnap, ami azt jelenti, hogy mikor kezdődik a verseny. Hát az első forduló általában reggel most 7:30-kor kezdődött, mert akkora tudtuk a regisztrációt, a sorsolást megvalósítani, mert rögtön első nap a csapatok kisorsolják
Mind a két napi helyüket. Hát tehát tudja, hogy másnap hova les más hova fog menni. Ennek jelentősége van. És akkor 7:30-tól este f:3-ig tart. Hál istennek ebbe az időszakban már ez teljesen kivető. hogyha korábban rendezzük, vagy kicsúszunk ilyen októberi időszakra, mert volt már olyan, akkor fejlámpás a történet a pakolás a végén, vagy a kezdés reggel. Igen. A másnap pedig a vasárnapi fordulót, a 12 órát azt reggel
6:00 órakor kezdtük, és este 6:00-ig tartott, mert ott még kell lenni mérlegelésnek, utána be kell menni a díkiosztó díkiosztóra, és akkor a díjkiosztó az is azért ennél mi a fegyver? Nem metód is lehet már a módszerre gondoltam. Igen, igen, igen. A 24 zömében metód, de volt már olyan például tavalyi évben, hogy három órás etapomat 330-as féderrel 24 kg dvérrel nyertem. Az pedig hosszú előkés volt. De akkor
Ide nem vihetsz beós botot? Úszos nem, ez csak féder, de azon vagy metó, vagy hosszú előkés. De hogy itt az a lényeg a ma most említetted, hogy három órás etapokból áll össze a 12 óra és ott csere van mindig három óránál. Igen, pontosan. Illetve lemérik a halat és visszaengedik. Ez egy szerintem tök érdekes. Egy helyen marad. Tehát a itt hány fő van egy csapatban? Kettő. Kettő két
Fő páros verseny fő. És mind tehát a 12 óra alatt ugyanabban a boxban vagytok, de cserélitek egymást három óránként. Három óránként. Így van. Olyan is van érdekessége a versenynek, hogyha az első forduló vékén akasztasz egy jó halat, te jól állsz, tudod, hogy nyered a szektort, akkor nem erőlteted azt a halat, hanem megvárod a dudaszót és átadod a társának, ő már hallal nyit. De ha tudod, hogy rosszul
Állsz, akkor meg pá és akkor haladjunk, mert az még a kell neked az a hal. Ilyenekkel lehet trükközgetni. Aha. Nagyon érdekes. Ez egyébként egy viszonylag jó közvetíthető verseny lenne emiatt, mert három óránként lemérik a halat, tehát tudunk rész. A 12 órázás miatt viszont ugye az olyan, mint az endurance végének a közítése az Eurosporton, hogy most lent volt a Walter Peti, a Tominak a tesója és elég komoly
Kis anyagot vett föl erről. Most pontosan meg nem mondom, hogy ezt milyen formában hol lehet majd látni, de biztos, hogy egy jó cucc. Petit ismerő egy jó cuccot fog összerakni. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Valószínűleg amúgy a Walterlan tévén, vagy valami ilyesmi a neve, ha nem beszéltünk róla, azért nem akarok hülyeséget mondani. Igen, majd majd úgy is elmondja Tamás, amikor jön élőzni. Reméljük a még a metódhoz, hogy
Azt csiripelték a madarak, hogy te a metód szak azért hagytad abba, mert a monofil előkével nem akartál annyira megbarátkozni. H ezt továbbra is tartom. Nem tudom, látom, hogy fognak vele halat. Ö ne tőlem idegen valahogy. Én általában, ha metódozok, akkor fonott előkét használok. Nem érzem, hogy bármi a halakra káros hatása lenne, de van egy OB szabály, ami meghatározza, hogy csak monofil előkével lehet horgászni. Nem akarok érveket
Most ide vagy oda mellé tenni. távol áll tőlem. Ott ezek a szabályok, azt én elengedtem, azokra olyan versenyekre járok, ahol ahol megengedetted továbbra is a Csak hogy ott van egy 8-10 centis előke, az nem hiszem, hogy nagyon befolyása lenne, amikor a mögötte lévő 5 m az meg monofél. Tehát hogy én ezt nem láttam. Hát már sőt abb például engedtek, hogy dobóelőkének most már engedi a szabályzata a
Fonott dobóelőkét. Tehát így főzsinor monofil lehet. Fonót dobóelőke, de monofilnak kell lenni a végének. Így van. Pontosan. Horog előke megkötése is sokkal bonyolultabb, mert ahhoz, hogy a csali viszonylag természetesen mozogjon, ahhoz a csalizószálat a legtöbben megkötik továbbra is fonotból. Ühüm. Hogy az könnyen tudjon libenni, mozdulni. Igen. De maga az előke az viszont monofil. És hát egy ilyen 7-8 centis monofil előkének gyakorlatilag az olyan, mint egy drót.
Tehát nincs hajlékonysága, nem tud olyan könnyen libenni, megoldják, mert fognak vele természetesen halat. Engem idegesítik. Igen. A bakó sem szokott nullázni meg a jazze is. Így van. Én mintogyha ha jól emlékszem a Bakónak a szerelékes dobozában, ott amit ugye a múltkor véletlenül láttunk. Ott úgy nézett ki, hogy mintogyha ő egy kis fület kötött volna a horogszárához, és abban lifegett volna a csalitüske. Ez is egy megoldás. Hát
A boylisok ezt a módszert ezt ugyanúgy használják természetesen. Miló egy változat lehetséges az előkekötésre, hogy hogyan rögzíted a csalit, hogyan tehát hogy valamiféleképpen mégis csak működő dolog legyen. Erre sokféle ötlet van. Ezeket variálják. Hát igen, itt is nyilván az akadás milyensége, pontossága, a kapásjelzés vagy a ilyesmi. Tehát, hogy ennek biztos versenykkerülmények között van jelentősége. Hobbi pecánál nem gondolom, hogy ezt túl kell bonyolítani. A ugye azt mondják
Szintén rólad, hogy a a féder jó eredményeid, azok nagyban annak köszönhetőek, hogy előtte megelőzte azt 30 év úszózás, és hogy a te csalifelhasználásod, etetőanyagkezelésed, etetőanyagfelhasználásod, az az úszós bból jön a mind a ahogy azt te kezeled, hogy milyen nedves, milyen nehéz, milyen szemse, hogyan kínálod fele a csalit. és hogy viszont a metódba ez nem tűnik átültethetőnek, vagy mégis természetesen ugyanúgy ugyanúgy átültethető. Most ugyan ez a nagy
Aquvaőrület, ami tökéletesen működik. Nekünk is vannak különböző akvakeverékeink, amiket használunk a meteókosárban, hogy azt mennyire nedvesíted meg, milyen aromát használs használsz hozzá, használod-e ezeket a flókrémeket, gélt nyomsz rá, vagy spray formájában juttatsz rá, aromaanyagot, ami hamarabb fölhívja, fölkelti a halnak az érdeklődését. Ez ezek mind válogatni lehet a módszerek között, hogy ezt miként hogyan használod. viszont nem szabad elfelejteni a klasszikus finom szemcsés metódet etetőanyagokat sem, mert az
Aqua mellett azért vannak olyan helyzetek, amikor amikor tudnak jobban működni, mint egy aqua. Pontyozásba talán nem, de hogyha nem kifejezetten pontyra horgászol, hanem ilyen vegyes horgászatról, keszegkárász pontyhorgászatról van szó, azért ezek a finom szemcsés metód etetőanyagok tudnak jók lenni. Mi ebből alkottunk egy érdekességet, amit hát hogy is mondjam, lehet, hogy nem ismerik elegen. Ugye, hogyha ilyen metódkajákról beszélünk, akkor akkor a Halliszt, igen, halibut meg minden. És
Akkor pár évvel ezelőtt olvastam, hogy ilyen rovarlisztek is készülnek most már, hogy majd az emberekkel ezt fogják etetni, amit már részben meg is valósult, csak nem mindig tudunk róla. És akkor beszereztünk ilyen rovar készítményeket, rovarfehérje készítményeket, és ezekkel kezdtünk el etetőanyagokat készíteni. Ezek az i pro et EA etetőanyagok, az inect protein, tehát rovar protein, rovar, fehérj és etetőanyagok. Ezeknek van négy változata jelenleg, ami kereskedelmi forgalomban kapható.
Gyakran szoktam használni magam is, például pontyos versenyeken is szoktuk ezekkel sapkázni az akvát. Például megtöltöm akvával a kosarat, és akkor rátöltök még egy vékony ilyen sapka, ilyen kérek hézerű réteget. Ugyanis ez sokkal hamarabb elkezd oldódni, egy kicsit felhőzik, van hogy eredményesebb, jobban felhívja a halak figyelmét arra a cuccra, ami ott lent van fenéken. Erről láttam is most egy rövid filmet a Maros Mix percek YouTube csatornán pont.
Azt azt néztem. Igen, így van. Hát próbáljuk ezeket úgy ismertté tenni, hogy többen próbálják ki. akik használják, azok azok szeretik. Én a Figyelj, nagyon, bocsánat, nagyon jó műsorvezető is lennél, mert ez a téma jönne igazából majd, hogy a az etetőanyaggyártás, botgyártás satöbbi. Úgyhogy tök jól átkötöttél erre a témára a versenyzésről, merthogy ugye azért az EA etetőanyagok nem ma indultak, hanem jó régóta vannak a piac. Az eredeti
Neve neve az EA etetőknak az EA 2000 volt. Hát nem véletlenül, mert hogy 2000-be kerültek forgalomba. Nyilván nagyon sokat tapasztalt addig az ember. Rengeteget használtunk. Sensas, Vaneneide és még sorolhatnám x21-től kezdve sok mindent. És akkor ezekne hát úgy próbálta nézegetni az ember annak idején, hogy jó, jó, hát ez működik meg, klassz dolog, de hogy hát akkor miből lehet ez? És akkor úgy lassanlassan azért kiderültek dolgok, hogy
Milyen alapanyagokból, mert legtöbb alkotórészét ezeknek az etetőanyagoknak adalék formájában külön-külön is megkapott, tehát te magad is ugyanúgy tudsz keverékeket készíteni. És ilyen alapon elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy hogy akkor akkor hát akkor próbáljunk már valami olyan etetőanyagot csinálni, ami ami saját ami a saját elképzelések alapján alakult ki, és hát ennek a fényében annak idején nagy segítségemre volt a Fái Ildikó, ő volt a szponzora a Kalocsab Browning csapatnaküm,
És azt mondta, hogy hát Attila, hogyha vannak ilyen elkém vagy vannak etetőanyagaid, nekem van egy horgásznagykerem, Akkor gyártsál le x tnát majhyat tesztem, és akkor hozd be ide a nagykerbe, és akkor majd lesz valahogy. És innen indultak az eetőanyagok például. És akkor kerestél egy bérgyártót? Takarmánykeverő üzemekben gyártattam sokáig. vittem a receptúrát, kivittem az alapanyagokat, amitől meg alapanyag volt náluk, azt nyilván azt használtuk, és mind a két
Alkalommal, mind a két helyen, ahol ilyen bérgyártás volt, hál istennek találtam horgász cimborát, aki aki hát őt is érdek nem csak egy egyszerű munka volt, hanem úgy érdekelt a dolog, meg odafigyelt rá, hogy akkor milyen aromák mennek bele, milyen alapanyagok kerülnek benne. Természetesen szóba se kerülhetett, hogy olcsón lehetett kapni esetleg valami hulladékot, hogy azt bedolgozzuk, hanem mindig teljesen normális el. Sőt, volt olyan időszak, hogy nővéreméknek péksége
Volt, és ők ilyen linzer tésztákat célzottan az etetőanyaghoz gyártottak. Vow! Ez amúgy mástól már hallottam olyat, hogy ugye pék m, hogy mondják azt, ilyen péipari melléktermékeket, ugye a kekes meg ilyenolyan morzsák, igen, satöbbi használtak, de olyat még nem, hogy kifejezettenetőanyagb gyárt. Nem is volt költséghatékony. Igen. K ezt azért tehettem meg, mert nekem ilyen munkadíjat meg elhasznált hőmennyiséget meg ilyeneket nem használtak, csak amibe konkrétan került, ami belekerült.
Nyilván ez már most nem egészen így van, mert ez fönntarthatatlan. Viszont a a receptúrák azok annyiban változtak, csak hogy az etetőanyag minősége nem romolhat. Ühüm. Úgy lát és gondolom akár javulhat is, hiszen egyre újabb és újabb, jobb és jobb alapanyagok adék azt mondom, hogy csodák már nem nagyon sok van. Vannak a jó minős hát alapvetően ugye szénhidrátos cuccokat, ilyen morzsaféléket, keks, nápoli, ami ugye már elves zsiradékot
Is tartalmazhat. Jönnek az olajos magvak, napraforgó, kender, tökmag és még sorolhatnánk. Vannak az ill illúó olajos magvak, ánizs, koriandertől kezdve ennek elég vége, hossza, nem látható sora van. És természetesen vannak olyan alapanyagok, amivel tudod befolyásolni az etetőanyagnak a tapadását. Nagyon nagy dolog, ami pár éve történt meg a cégnél, hogy már a Marosmixnél is nagyon sok éven keresztül ilyen takarmánykeverőbe bérgyártással készültek az etetőanyagok tonnaszámra. Ö hál istennek
Harmadik vagy negyedik éve most már saját keverőüzeme van a cégnek, és rajtunk múlik, hogy mit állítunk elő, meg hogy belekerüljön minden, aminek bele kell kerülni, mert hát ugye a bérgyártásnál azért voltak ilyen problémák. Ú, bocs, elfogyott az, nem mön bele, nem baj. Hát de na most már ez ki van zárva, mert mert saját kézben van a gyártás. Ez olyan, mint mikor a Volkswagenből kimaradt a kormány, mert
Az éppen nem volt, de az baj. Egy egy sztorira visszatérve, az első cégnél, ahol ilyen bérgyártásba készültek a az EA etető, a pontykárász volt a sláger, azzal még én is horgásztam. És piszakul nem értettem, hogy hogy mert jött a súgás második faluból, hogy mond itt lehet kapni olcsón a télanyagodat. Mondom, hát hogy hát odaviszek x mennyiség, ki van számolva, hogy ez ennyire elég, és én azt a
Mennyiséget elhozom. Hát mondom, akkor hogy honnan mit tudnak árulni ott? Aztán kiderült, hogy hát egy kicsit megszaladt a búza, megszaladt a kukorica, fölhízlalták a mennyiséget és ami pluszba képződött, azt szépen levették. Viszont az arányok az arányok már nem stimok voltak, de de nem csinálták olyan mértékben, hogy ez föltűnjön, hanem csak úgy okosba, hogy a saját eg tonnából leesik 20-30 kg. Az nem az az nem tűnik föl.
Ez vajon vajon a világ minden táján így van, vagy ez ilyen magyar specifikus dolog, hogy így bepróbálkoznak biztos szemmel látható összeget fölteszek arra, hogy Romániában ugyanez van. Jó, most nem pont Romániára gondoltam, de mindegy. Jó, igen, ez jó. Ez érdekesség vicces ez a hő, ez a hőskor. Igen. Ré Angia. Emlékezz vissza SBS Zolinak a sztorijára, amikor átkúrták az alapanyagokkal. Igen. A egyébként mit gondolsz, hogy ezek a
Ezek az etetőanyagok, klasszikus etetőanyagok, azok meg fognak maradni a jövőben, csak kisebb mennyiségben fogják venni az emberek, vagy a pelletes cuccok teljesen elviszik meg az alat? Átváltozik a horgászat és a horgászipar is. Ugye most ez a metód horgászat ez ez nagyon nagyon nagyon elterjedt. Nem véletlen, mert ropant eredményes módszer. Hát meg nem kell előtte egyetemre járni. Igen, igen. Így van. Tehát egy viszonylag egyszerűen összeállított felszereléssel egy
Boltban kapható 80 dkán-nyi metód etetőanyaggal vagy aquával van nálad négy-ötféle wafter és többé-kevésbé videók meg egyéb alapján jól állítod össze a szereléket meg dobáskor a víz felé állsz akkor vannak olyan vizek ahol ezzel tudsz eredményesen horgászni és ebben nincsen semmi bajt mert mert ki tudnak menni az emberek van horgászati élményük, fognak halakat, szép halakat, nincs ezzel semmi probléma, csak változik a helyzet. Most inkább abba az irányba
Megy el, ugye, hogy kevesebb, de úgymond minőségi etetőanyagokat lehet jobban eladni. Ettől függetlenül szerintem a folyóvízi horgászatnál, főleg az úszós módszereknél, ami ugyan visszaszorulóban van, de azért megvan, ott ott megmaradt ugyanaz az etetőanyag felhasználás, ugyanazon a mennyiség elfogy, egy öt órás folyóvízi úsztatást, nem tudsz 80 d etőanyaggal megúszni, ahhoz kell legalább 2-3 kg, meg még legalább annyi föld hozzá, azt tudni kell összedolgozni, egy kis élőanyag, egy
Kis csemegekorica, egy kis ez, egy kis az, és akkor kerekedik belőle vélhetően egy jó horg Gásat. Igen, de ehhez már kell az iskola. Nem árt. Nem árt. Közben már az iskolát szóba hoztad. A biológiazak, ami a az egyik szakod a testnevelés biológia párból. A biológiának vetted használt a horgászkarried során? Mindenféleképpen azért a biológiában ezen a fogalmon belül sok minden előkerül. Ö természetesen az, hogy már eleve a
Vízben élő élőlények, szúnyoglárva, ilyen lárva, tubx satöbbi, hogy ezekre egyáltalán tudsz meg tudod, hogy annak mi a szerepe, mi a helye ott abba a életközösségbe, illetve hát halfajoknak az ismerete, fölső állású száj, akkor az a víztetőről, alsó állású száj, akkor az a mederről táplálkozik. Tehát ilyen szempontból érdekesek meg tudod, hogy mire való a szénhidrát, mire való a fehérje, mire jók az aromaanyagok, az ízanyagok, hogy ezek hogyan
Befolyásolják az egész történetet. Ilyen szempontból azért vettem hasznát természetesen a valamikori biológiai tanulmányaimnak. Hát a tesi az meg adott, tehát ez sport, sportban vagyunk folyamatosan. Sportban vagyunk. Ma is rendszeresen egyébként kiegészítésképpen a horgászat mellett eszembe jut, akkor ilyen hetente négy-öt alkalommal ilyen 6-8 km-t legyaloglok, szakítok rá egy óra hosszát, vagy fölpattanok a biciklé, aztán letekerek egy 10 km-t, vagy 20-at, vagy mikor éppen mennyit, vagy hegyek Szegedről
A makóra bringával, hogyha úgy adja ki. Bár azt már két éve nem követtem el. Ilyen szempontból meg a testnevelés, a versenyszellem az az mindenféleképpen jó. Szerencsés szakpár volt ilyen szempontból számomra, és kihasználtam, tehát nem véletlenül, nem hiába végeztem el a főiskolát, mert 10 éven keresztül egy makói általános iskolában mind a két szakomat taníthattam is, meg két és fél osztály ment ki osztályfőnökként a kezem alól. Így az
Emberekkel is megtanultál bánni. Ez egy nagyon fontos része szerintem amúgy a versenyhorgászatnak is. Az emberekkel bánásol azér hát ez fontos. Már megint hallottál valam milyen sztorijaid vannak. A ezt nem csapattársad mesélte. 2019 igen. VB Dél-Afrika igen. Sőt világjátékok. Nem, akkor ez a másik. De de de de a másikat viszont azt nem tudom, azt majd akkor el kell mesélned. Az történt, akkor elmondom a nézőknek, hogy vagy hallgatóknak,
Hogy beültél arra a helyre, amin előző nap a Sipi ült, ha jól tudom. Igen. És és valami nem pörgött úgy a hal, mint ahogy ahogy előző nap neki. És talán a Sipinek a háttere beállt mögét. Jani Igen. És próbálta megmagyarázni. be neked, h hogy hogy mit. És akkor az volt, hogy hátratetted a kezedet. A a az imént mutatott mozdulattal pedig jelezted, hogy mehetsz nyugodtan, hogy hall hallod,
De leszarod. Nem, nem, nem, nem. Arról, egészen pontosan arról volt szó, hogy akkor már megvolt, hogy mi a probléma. Addigra már megvolt. Így van. Szerintem és vélhetően ez így is volt. Nem volt szabad arra a helyre horgászni, ahol ahova előző nap horgásztak, mert ott akadtál össze-vissza. Mert egyszerűen kifürötte a hal a helyettm és bizonyos időközönként vagy visszább vagy mögé kellett menni, de nem volt sz amikor elkezdté
Akadozni, meg jöttek a problémák, akkor azt a helyet ha egy-két méterrel is de el kellett hagyni. Ühüm. És akkor ez már megvolt, és azért mutattam a Janinak, hogy jól van, köszönöm szépen, tudom. Megha ez a VB volt az, amikor folyamatosan egyre kijjebb kellett horgászni, hogy húzni a halat, és hogy minél kevesebbet kell aztán kifele húzni. Így van. olyan 40 men kezdtük a horgászatot, a versenyidő első időszakában
Ott lehetett eredményesen, és akkor így szépen ilyen öt menként lehetett jönni kifele. A végén már ilyen közel 20 mes távon is szépen lehetett fogni az ő llekvárba a halat. elképzelhetetlen mennyiségű alga volt a vízbe. Innen vannak ezek a fluó dolgok egyébként onnan lett behhozva. Ugyanis ezzel a fluó festékekkel ezeket az alga felhőket imitálják. És de ez is két élő fegyver, mert amikor viszonylag nem nagyon áramlik a
Szél, áll a víz, akkor rendkívül jók, mert ott akkor képződik egy ilyen zöld felhő, ami alá ugyanúgy behúzódik a hal, mint a természetes algafelhő alá. Aha. Viszont hogyha elkezd rendesebben pláne oldalzél fújni és elkezd áramlani a víz, akkor meg már nagyon kell vele vigyázni, mert ezzel a vízzel együtt elvándorló festékfolttal megy a halis és pontosan elhúzod a forgodról a a halat. Aha. Igen. Ez is egy érdekessége
Volt az ottani horgászatnak. Hát van még egy kedvenc sztorim. Mondjad, add elő neki mély. De de de előtte hallgassuk meg, hogy mi lett volna a másik, ami amit viszont nem tud nem én erre gondoltam. Azt hittem, hogy te gondolsz egy másik. Oké. A ezt nem tudom, hogy ez így volt-e. Ezt a Viktor túrta ki a ez úgy látom kezdett kialakulni egy ilyen józsaru, rossz zsaru. Há igen.
Nem kialak ez így van. Ez így. Íg így születtünk. A hor volt verseny és nem ment senkinél a hal, és benned fölmerült a gyanú, hogy harcsa van a pályán. Ja, igen, igen, igen. Föltetted a gilisztát, megfogtad a harcsát, és utána jött többen, mint ami se történt volna. Igen. És aztán elindultán volt ilyesmi. Dejten egy kicit, hogy ez a baj, hogy alakul ez ki Attila. A baj, hogy
Vannak olyan vizek, amiv kezd alakulni a Matyér is, meg a Deseda is ilyen, hogy nagyon jó a harcsaállomány. viszont, hogyha te elkezdesz etetni egy mondjuk egy rakós bot hegyénél egy pontot, vagy ha pontosan lősz a meccsboton, pontosan meglősz egy helyet, hát a harcsa se hülye, ahol ahogy én összegyűjtöm a halat, ő is há mennyi hal van ott, mennyi kaja, odavándorom, és ha nincs szerencséd, akkor ráfekszik az
Etetésedre, vagy oda a környékébe. Na, ott azután egy darabig nem kell halat fogni. Olyankor meg kell próbálni esetleg ezt. És valamire így vélegszem is, hogy tényleg volt egy ilyen, hogy eltűnt egy az egybe a halam, gilisztacsokor be, harcsa elnyelt, elvitte, elhúztam, és onnantól kezdve megint működött a dolog. Harcsa képes arra, hogy ráfekszik az etetésedre. Na, ott hal. Nincs. Tök mindegy, hogy ekkora vagy ekkora. Aha. Azt a
Harcsát azt meg is tudtad fogni, én úgy emlékszem. Igen, de sokszor fok a sztori úgy szól, hogy igen, itt igazából az volt a lényege a sztorinak, hogy neked olyan dolgok is eszedbe jutnak, ami másnak nem feltétlenül, például egy ilyen helyzetben, hogy lehet, hogy valaki végigerőltette volna az öt órát, vagy nem tudom, négy órát, nem tudom mennyi volt az a forduló, hogy nem nem találja a megoldást és
Akkor neked beugrott, hogy basszus, megpróbálom. Hát lehet, hogy harcsa van. Ott egy másik ilyen éles helyzet is. Hú! Mikor volt Győrbe a Monster szúszós? Tavaly előtt. Talán tavaly vagy tavaly előtt, tök mindegy. Ezt nem nem merem betippelni. És egy Győr alatti rábaszakaszon volt megrendezve a verseny baromi nagy mázlival, mert előtte héten még nem lehetett volna megrendezni, a következő héten meg a töltés derekáig volt a ví. Mindegy,
Nem ez a lényeg. Lényeg az, hogy egy kanyar íven volt a pálya, és mi nem a külső íven voltunk a mosott részen, hanem a belső íven. És minden nap úgy indult a horgászat, hogy elkezdtünk pecázni, és ugye bement az alapetet, és azon elkezdtünk pusztatgatni és akkor ugye egy másfél óráig viszonylag elég tisztességesen lehetett fogni baglyot, karikát, néha egy-egy harcsát. Most konkrétan még milyen halfajok voltak, karika, bagoly,
Dévér, ilyenek jöttek. És egy ilyen egy- másfél óra után úgy szépen elkezdett lecsitulni az egész, és úgy olyan szinten, hogy az utolsó órában már ilyen abszolút ilyen egy-egy ilyen talált halak voltak. Ennek baromi egyszerű magyarázata volt, mivel mi a külsőíven ültünk, a sodrás ugye az azért beforgott, és ezt az etetőanyagot, amit beszórtunk, azt szépen lassan vitte befele a mederbe, amit meg már a rakósbottal nem értél el.
És az utolsó fordulóba jött egy olyan gondolat, fölülről volt amúgy a harmadik, negyedik, tehát alapvetően jó helyen voltam, egy darabig gyönyörűen jött a hal a rakón, és akkor is eltűnt, de olyan szinten, hogy már hiába úsztatgattunk, ott egymást néztük, hogy nincs, nincs, nincs, nincs, nincs. eszembe jutott, hogy abba a bocsákba, amiben a merítőnyelem van, azért hoztam le, mert abban volt a merítőnyel, abba ott volt két szerelt
Meccsbot. versenyidőbe letettem a rakósbotot, hátramentem, kivettem a meccsbotot, szépen bemértem a rakónávon túl egy ilyen 10 mre, beállítottam az eresztéket, csali, bedobok, első húztatásra keszeg. Gyakorlatilag az azévi magyar bajnoki címemet ennek a dolognak köszönhettem, hogy hogy kiadta a komuter, hogy oda kell menni és akkor azt a meccsbotot be kell állítani, mert az etetőanyaggal a hal behúzódott, bevonult a mederbe. Hát mondtad, hogy a tetején ültél a szektornak,
De hát folyóvizen nem az alsó hely lenne a tuti? Jó, az alsó is, meg a felső is. Az alsó azért, mert jön alulról a hal az etetésre. Megjön a többiek etetésre rád. Így van. A fölső, a legfölső hely meg azért jó, mert ott már fölötted nem etett senki, mintha le lenne téve egy sorompó, addig jön föl a hal. Ühüm. Igen, de hát ehhez kell a több mint
300 nap évente meg a több mint 200, hogy el tudjam engedni, hogy annyira nincs semmi rajta, hogy mit kéne, mit kéne, mit kéne? Basszus, ott van egy matchbot. Ennyi. De egyébként ilyenkor könnyen engeded el a stratégiádat? Nem, nem, nem. De mikor már látod, hogy semmit nem tudsz csinálni, akkor csak ugye az a szinte olyan dolog, hogy azt mondják róla, hogy te szerintem másnál viszont nem is volt
Mecchbot. Nálam is véletlenül volt, nem tudatosan készült, mert oda amúgy nem vitt senki, mert nem kell nem nem. Ez szinttiszta rakós versenynek indult, meg mindenki annak gondolta. Üüm, mondják rót, hogy hogy nagyon kitartó vagy és sok versenyt, ahogy elmeséltél ezt is, hogy az utolsó órában nyered meg, amikor már úgy sokan föladnák. Ilyen is van. Ez teljesen változó. Az az első perctől az utolsóig ott kell lenni, és
Kell lenni, gondolkodni kell és igyekszel megoldani a problémákat. Visszatérve a kicsit a meccsre, hogy ugye federbotot azt fejlesztettél, vagy hát tovább fejlesztettél, mondjuk így ugye a Tubertini Trinityt fejlesztetted tovább, mikor ők abbahagyták ennek majdnem a gyártását, ugye? Hát ők nem Trinity néven, hanem aztán egyéb más nevek alatt hasonló bottípust folytattak, de lényegében a olyan hatalmas változás nem történt azokon a botokon, az EA Trinitet esetében sem, de
Azok a pici változások azok azok pont lényegesek voltak. De hogy ezt ilyenkor érzed, hogy valami nem olyan és akkor legyen kicsit hosszú cak egy egyszerű példát mondok. a Trinity botokhoz ugye három rezgő spicát. Ezt úgy oldották meg, hogy gyakorlatilag ugyanabból a rezgőspiccből volt egy két tag, két ízzel rövidebb, és odatettek egy spicgyűrűt, volt egy egy taggal rövidebb, odatettek egy spicgyűrűt, és volt a teljes leghosszabb és gyakorlatilag
Így oldották meg azt, hogy különböző erősségű spicceket tudjanak a bothoz adni. Tehát nem különbözött a karbon meg a sem volt, csak más rövide volt vágva. Így van. És akkor így volt ilyen másfeles egyes meg 075-ös rezgő hozzá. Pici probléma az volt, hogy a 075-ös rezgő az ha beleraktad a fölső tagba, hosszabb lett, mint az alsó tag. Aha. Amibe bel tát gyakorlatilag, hogyha összecsomagoltál, akkor ki kellett húzni
A spiccet is, és le kellett hajtani, mert különben letörte. Aha. És akkor az volt a kikötés, hogy jó, akkor ezt megváltoztatjuk, legyen ehhez a bothoz három rezgőspic, három különböző erősséggel, de egy forma hozzban. Ez volt egy apró kis dolog, ami ami szerintem jobbá tette a botot. Most aztán a gyűrűkiosztás, hogy hov mekkora gyűrű kerüljön, hogy az jól repüljön, jól legyen elosztva a terhelés a boton, meg a
Parafanyélhel helyett egy eva nyelet kapott a bot, ami könnyebben tisztítható és nem melesleg egy kicsikét olcsóbb is, mint a parafa. Talán az egerek nagyon szeretik az probléma, de maga a botnak a használati értékét ez nem rontotta, sőt javította. Szerintem ilyen pici változtatásokra volt szükség ahhoz. Nek nyilván kellett egy saját dizájn, ami tök szép lett amúgy, ami utal tubertin, meg rajta is van a tubertinié, de azért látszik,
Hogy ez ez nem az a tubertini, hanem ez egy eo tubertini. Igen. Aztán utána megcsináltad a a Method Fader változatot ebből. Ugye az volt hamarabb. Az előbb volt. Na akkor ezt ezt rosszul. Aha. Az is egy jó döntés volt. Hát a metódhorgászok közt sokaknál látom ezt a bottípust. 3639420-as hosszban készült. Nem egy durung. Tehát viszonylag hát az nem jellemző rád az ilyen nagy viszonylag lágyabb. A a
360-as az 40 30 g-os. A 390-es az 4020, meg a 420-as is 40-120 gos. És tényleg szépen dolgoznak dobáskor is, ahogyhan kell. jól föl tudod húzni. A 420-asnak meg van nyújtva a nyele, hogy abba, hogy belehessen kapaszkodni rendesen. És jók lettek ez a ezek a botok is hál istennek. Amúgy pont a Tamással beszélgettem erről, hogy a mondta, hogy te mennyire finoman horgászol és mindig a finomság az
Nagyon fontos és a beszélgetünk arról, hogy a az eatrinti botok is azért lágybotok alapvetően nem ilyen durungok, ahogy te fogalmaztál. És akkor mondtam Tamásnak, hogy akkor végül is az erdei Attila ilyen angolos horgász. És akkor mondta, hogy nehogy azt, tehát az angolok egyébként nagyon durván pecáznak. Csak a botjaik ilyen úgynevezett taknyosak, vagy nem tudom. Igen. Í, így van. De hogy de hogy nem ők nem tud de
Az előke meg a horog az náluk általában az általunk használtnál vastagabb, erősebb. Igen, igen, igen. Ez valószínűleg az is benne van, hogy ők is azért az pontyos pályákon horgásznak. Meg F1 elég sokat ezt a pontás haló izé ez a ponty meg a kárásznak a hibridje. Igen, igen, igen. És ott ők simán a fél kgósat még megröptetik, ha úgy van. Gondolom nem gondolnám, mert ők nagyon sportszerűek általában,
Tehát maximálisan vigyáznak a halra, mi is törekszünk rá. Tehát egy mit tudom, egy fél kilós halnak már nagyon-nagyon muszáj alátolni a merítőhálót. A mert a kiszakad, egyrészt tönkremet a szereléket, kipattan a horog, összegubancolódik, kész vége. Nem ez a lényegesebb. Az a lényegesebb, hogy ezzel a mozdulattal szétszedted a halnak a száját. Aha. Úgyhogy alámerítő szépen. Aztán mondjuk a Tamásen mást képvisel. Ugye a Dél-Afrikában, amikor nyertetek 19-ben ott
Az amúkat röptette, mint az állat. Hát igen, de az egy más szituáció volt, tehát az egy nem normális horgászat, ami ott van. Nem egy átlagos. Nem egy ilyen angolos vagy euró. Nagyon érdekes. Volt egy érdekes élményem egyébként a második fordulóba, amikor 19-ben ott VB-t nyertünk, akkor jött a mérlegelőcsapat, lemérlegelték a halat, és ott szépen csöndbe pakolázgatok, és akkor odajön a szektorbíróm hozzám, és mondja, hogy hát az
Ő felesége, ő szereti a halat, hogy vihetne-e a halambó. Azt a mindenit, ágya vigye, amit akar. Mondom, várja meg, amíg megjön a jelzés, hogy vissza lehet borítani a halat, és akkor hogyha annyira kell, akkor vigyen el egyet, kettőt belőle. Ú, az nagyon más világ akkor. Igen, ezt mondjuk így Angliában megkérdezné valaki és bocs, akkor tudják, hogy leng Ja, hát persze, hát nyúlván nem erről van szó. Kulturális
Kérdés meg. Ja, ja, ja, így van. De hogy matchbot nem csináltál, visszatérve az előző témára? Nem mondom én ezt az úszós dolgot ezt kezdem el engedni. Rakós botomál. Rakós botom se lesz. 20 éve nem lesz rakós e rakós bot. Tubertinivel jól elvagyok. Tubertin rakos botom van most is. De viszont van orsód. Vannak a Metód Carsók. Így van. Ze Metód Carsók. M beszéltünk róla, hogy hát bot van,
Finomabb is, durvább is. Orsó, hát miért ne legyen? Ühüm. És akkor kértünk mintákat gyártótól, hogy milyen lehetőségek vannak, küldtek be, körbenézegettük, és akkor ezekből választottunk ki. Nem föltétlen versenyzői igényszintű orsót, hanem inkább ilyen úgymond tömegterméket, de egyébként sokszor sokszor horgászom veled magam is. Vaná picikét jobban kell figyelni. Van lád is. Na, arra viszont büszke vagyok. Az az nagyon jó. Az annak nagyon örültem. Az a Tubertini felől
Jött az is, vagy az más? Hát valamikor ez a Miki olasz olasz úri ember, ő gyártotta Tubertinnek a ládáit is, meg Kolmiknak, meg Dalvának, meg nagyon sok cégnek. Ez ez egy láda ő gyártotta ládagyár. És nem ez a szögelt láda, hanem horgászládagyár, de de monumentális, tehát nagyon komoly nagyon komoly raktárkészlettel dolgozik. És akkor ez nála úgy van, hogy vannak különböző típusú ládavázak. Ühüm. Vannak különböző típusú ülőkék,
Vannak különböző típusú felépítmények, hogy hány fiókos, milyen magas legyen. Vannak különböző lábtartórácsok, vannak különböző lábak. És akkor ezekbe tudsz gondolkodni, hogy ezekből te magadnak miet tudsz összerakni. Tehát ez a csináltam egy ládát. Ez így csináltam egy ládát, hogy lá lett mutogatva, hogy na ez ez meg ilyen színű, meg olyan színű. És akkor így állt össze ez az EA quattro láda. A quattro az természetesen a négy lábas
Kivitel miatt van, amit már korábban a tubertini ládáknál megszoktunk és megszerettünk. Sokkal könnyebben, gyorsabban, precízebben be lehet állítani a négy láb segítség, mintha melyik ott a középső lábakkal kinlódnál, szenvednél. A ládán természetesen van hossz, illetve keresztirányba vízi mérték, ami szintén segíti, hogy viszintesbe be tudd állítani a ládádat. Amihez ragaszkodtam, az az a karmos láb, ami a a lábakon van. Ugyanis ezt is egy pár évig a tubertini
Ládákon megszoktam, megszerettem. Utána Tubertini ezt elengedte, másfajta megoldást választott. És akkor kérdeztem a Mikitől, hogy van-e lehetőség, hogy mert úgy tudtuk, hogy ezt a Tubertin levédette, és akkor mondta, hogy hát ezt a hat lábast, ezt minden további nélkül. A Tubertinia az a négy lábast védette le, úgyhogy így lett karmos lába a lába a ládalábakra. És hát szinte akár köves, akár sóderes, akár agyag, bármilyen helyre, ha leteszed,
Akkor ez megáll. Egy kivétel van a síkbeton. Eha ott ezt is ki kell kötni. A il ami lejt. Így van. Így van. Így van. Így van. Olyankor hátra leversz egy ceveet, jó erős kötéllel kikötöd, aztán az a biztos. Ah és mik az ilyen fiók elrendezésben ott volt valami speciális igényed? Vagy tehát hogy vagy hogy mik voltak, vagy hogy ülésben? Hát vannan van benne egy olyan blokk, ami
Van két fiókos rész. azt mindenféleképpen azzal van forgalmazva, az van beleépítve, és akkor onnantól kezdve a te lábhosszadnak, magasságodnak megfelelően ilyen, azt hiszem négy centis fakkokkal lehet emelni a láda magasságot. Egy volt még ami ilyen, ami komoly kritérium volt. Ott próbálgattuk, hogy voltak kitéve különböző ülőkékkel ládák, és akkor erre is ráültünk, hm, nem rossz. Arra is ráültünk, hm, ez se rossz. Aztán jött egy láda. Arra ráültem,
Ha mondom, ez kell nekem. Aztán kiderült, hogy ez egy olyan ülőke, ami két memória hab közzé kapott egy gélréteget. Azta! És mondtam, hogy nekem ez kell. És akkor a Miki mondta, hogy hát sokkal olcsóbban is tud nekem ülőkét adnia, és akkor az se sokkal rosszabb. Mondom, nem értem nekem ez kell. Nem olcsó a láda természetesen. Tényleg minden maximális igényességgel van kialakítva rajtuk. Ez a hővel rávitt porlakkal
Van kezelve, tehát viszonylag tartósa, festése. Az a szintzés nem az más. Nagyon durván, ha megkarcolja valami, akkor nyilván ezen is meglátszik. Nem szinter lesz az szinter szinten, szinterszerű, mert a zelox az elektrokémia más az más és így viszonylag tartós is. Hát nálam azért egy év után már látszik rajta kopás. Hát jó, de te annyit használod, mint más egy élet alatt valószínűleg. Így van. Fotelből szoktál horgászni, vagy
Mindig láda? Láda. Láda. Láda. hogyha csak ilyen pecára megyek le télen, és nem akarok nagyon nekikészülni, akkor van egy ilyen szerintem közel 30 éves tubertini cég által gyártott kis fémsneciző szék, aminek a lábai behajthatók, és akkor kis helyen lehet szállítani. Na, erről télen a téli pecák közben sokszor szoktam horgászni. Lusta vagyok a ládát levinni. Hát meg is értelek amúgy. Én én én se cipelném szívesen. Én egy
Picit sajnálom, hogy hogy azt a legendát azt így kipukkasztottad, mint egy lufit, hogy hogy rejtegetted az előkés dobozodat, mert akkor megkérdezhettem volna, hogy van-e titkos rekesz a ládámban ennek, de ez így okafogyottá vált. Mi egyébként azt hiszem, hogy a végére értünk az adásidőnknek sajnos. Hát figyelj, majdnek az utá nem folytattuk. Így van. Azt azt még most megkérdezheted, Iván, de én már korábban elkezdtem agódni, és akkor a
Az integetést és a harcsa pályán azt azért rángattam elő, mert már féltem, hogy hogy kiszorítasz. Úgyhogy nagyon szépen köszönjük Attila, hogy eljöttél hozzánk. Én köszönöm, hogy meghívtatok. Meget még egyszer gratulálunk az újabb Baranyérmekhez. Így van. És nagyon hálásak vagyunk, hogy felajánlottad, hogy várjuk meg azért ezt a versenyt, mert így még aktuálisabb lesz a sztori. Tudtál valamit, hogy azt mondtad, hogy várjunk? 19-re húztunk lapot. Igen, abszolút. De
Azért hát így utólag azt mondanám, hogy nagy biztonsággal mondtad, hogy lehet ott valami azért bejött. Bejött. Így van. Köszönjük szépen. Reméljük, hogy lesz még alkalmunk ilyen körben is beszélgetni. A nézőinknek pedig köszönjük, hogy ma is velünk tartottatok. Ahogy az adás elején említettem, nyugodtan támogassatok minket olyan formában, ahogy csak tudtok. Ha más nem, egy lájkkal és egy feliratkozással. És két hét múlva találkozunk újra ugyan. Sziaszt. Remélem a
Kérdésekre helyesen megfeleltem. Remélem, hogy egy-két tippet, ötletet tudtunk megemlíteni, aminek esetleg minden horgász tudja használt venni. És nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattatok, hogy egy jót beszélgettünk. Mi is köként meg ez milyen mérföldkő, hogy a horgászaták Norisa volt a vendégünk. Na ez jutott az eszembe közben. Azt hittem, hogy ez lesz. Sziasztok. Helló. Helló. Partiarcok. Podcast.



